Egy homokos tengerparton sétálgatva figyelte a víz egyenletes hullámzását, közben egy-két nagyobb hullám, beterítette a lábát. Órák óta csak sétálgatott, de egyáltalán nem unta meg. Sőt! Még jobban fel akarta fedezni a rejtélyes szigetet, amibe kitudja hogy, de belecsöppent. Hosszas sétálgatás után azonban, hatalmas sziklákra bukkant. A csodálatos látvány egyből felkeltette kíváncsiságát, ezért habozás nélkül odarohant a hatalmas kövekhez. Csak futott, és futott. Már kezdte azt hinni, hogy sose fog odaérni, ám szerencsére nem így lett. Mikor pedig végre odaért, pár perc erejéig térdeire támaszkodva fújta ki magát. Mihelyt légzése helyreállt, neki is állt felmászni a nagy sziklákra. Némelyikük eléggé csúszósnak bizonyult, ezért azokon a részeken lassan, óvatosan mászott. Sok kínlódás után, de végül felért a sziklatenger tetejére. Ekkor vette észre, hogy ezek a sziklák amiket megmászott, valójában egy öböl részei. A kissé sötét hely látványa azonban nem ijesztette el, inkább még jobban felkeltette a fiú érdeklődését. Így hát elhatározta, hogy lemegy, és megnézi hogy mit rejt ez a titokzatos öböl. Továbbra is lassú, óvatos léptekkel próbált egyre lejjebb jutni, ami végül sikerült is. Ugyan lettek kisebb-nagyobb horzsolásai, de őt nem érdekelte. Hevesen dobogó szívvel kezdett bemenni a hatalmas barlangszerűségbe, aminek tetején volt egy nem is olyan kicsi, de nem is olyan nagy lyuk. Négy, esetleg öt embernek egyszerre, pont megfelelő volt a kijutáshoz, ha a többi kijárat foglalt. Így, hogy ott volt az a lyuk, már az öböl se volt olyan sötét, és félelmetes JungKook számára. Bátrabb léptekkel ment egyre beljebb, ám hirtelen csobbanást hallott. Gyorsan a mellette lévő vízre kapta tekintetét, de nem látott semmit. Furcsállta a dolgot, ezért felhúzott szemöldökökkel, és gyanakvó tekintettel folytatta lépteit a fény felé, ami kintről szűrődött be az öböl tetején elhelyezkedő "nyílás" miatt. Alig tett meg pár lépést, majd megint hallotta a csobbanást. Ismét oda kapta tekintetét a kristálytiszta vízre, ami a kevés fény miatt sötétkék színben pompázott.
-Ki van ott? - Kérdezte már ijedt hangon. De választ nem kapott, ezért inkább folytatta útját. Megint megtett egy-két métert, aztán újra hallotta a csobbanást. Kezdett már ideges lenni, hiszen félt is. Nem tudta, miféle lények tartózkodhatnak még rajta kívül egy ilyen helyen. Kétségbeesett tekintettel újra a víz felé fordult, majd megismételte kérdését. -Ki van ott? - Pásztázta a víz minden szegletét, mire hirtelen odaúszott hozzá egy szirén. Csak hogy ez a szirén nem lány volt, hanem fiú. Vizes, narancssárga haja össze-vissza lógott szemeibe, kezeivel pedig az egyik sziklába kapaszkodott, min Kookie is állt. Uszonya hosszú és vastag volt, illetve különböző színű pikkelyek borították be az egészet. Volt benne zöldes, kékes, lilás, sárgás és pirosas színű is. A két fiú alig hitt a szemének, amikor meglátták egymást. A hosszas ámélkodás után, JungKook tett egy lépést a fiú szirén felé, de az megijedt, így inkább elúszott. A kis felfedező fiú most már nem félt, inkább ártalmatlannak tartotta a furcsa lényt. -Gyere vissza, nem akartalak bántani! Csak meg akartalak közelebbről is nézni! - Szólt utána hangosan, hogy meghallja a relytélyes fiú. Várt egy kicsit, hátha hatnak szavai, és az ifjú szirén visszaúszik hozzá. Így is lett. Csak hogy nem kapaszkodott meg a sziklákban, hanem inkább kiült rájuk. Most már csak fél méter távolság volt köztük. -Az én nevem, Jeon Jeong Guk, de elég, ha csak JungKook-nak szólítasz! - Mutatkozott be, kedvesen mosolyogva az előtte ülő, uszonyos társára.
-Én Kim Tae Hyung vagyok, de általában V-nek szoktak szólítani! - Mondta el a szirén is a nevét, mire Kookie felhúzta az egyik szemöldökét.
-És miért V-nek szólítanak? - Érdeklődött.
-Azért, mert az uszonyom közepén a színes pikkelyeim egy V betűt formáznak ki, így még az ikertestvéremtől, JiMin-től is meg tudnak különböztetni. - Magyarázkodott TaeHyung.
-Akkor ezek szerint többen is vagytok? - Faggatta tovább V-t, aki erre csak bólogatott.
Teltek az órák, és a két fiú is összebarátkozott egymással. TaeHyung bemutatta családját új barátjának, JungKook-nak, akit mindenki egész hamar meg kedvelt. Mikor pedig leszállt az est, Kookie úgy döntött, hogy ott marad az öbölben. Így is lett. Bár nem volt neki túl kényelmes a szúrós sziklákon aludni, de lassan azért őt is elnyomta az álom.
Az órák után a napok teltek, a napok után pedig a hetek. A két fiú egyre közelebb érezte egymást a másikhoz, miközben különös érzés támadt fel bennük egymás közelségében. Egy nap, TaeHyung vette a bátorságot, és bevallotta érzéseit JungKook-nak. Erre a fiú örülni kezdett, mivel azt hitte, hogy csak ő érzi ugyanazt V iránt. Ezek után persze már nem is volt kérdéses, hogy összejönnek e. Ugyan a szirénfiú családjának nem nagyon merték elmondani, ám mégis megtették, vállalva a felelősséget. A család nem tiltakozott kettejük kapcsolata ellen, csak nem akarták, hogy rossz vége legyen. A jó hír hallatán, a szerelmesek boldogan töltötték el napjukat.
JungKook a fura álomból felkelve, értetlenül bámult maga elé, a világos szürke színű takarójára. Nem értette, hogy kit jelentett ez az álom. Mivel szülei dolgoztak, ezért elhatározta, hogy elmegy sétálni, a tőlük nem messze levő tengerpartra. Gyorsan felkapott magára pár ruhát, majd az ajtót kulcsra zárva indult is. Minél hamarabb oda akart érni, ezért lefutott a partra. Viszonylag rövid idő alatt oda is ért, és mivel strandpapucs védte lábait, ezért levéve magáról a kezébe vette mindkettőt, aztán mezítláb sétálgatott a jó meleg homokban. Közelebb is ment picit a tenger gyönyörű kék, kristálytiszta vizéhez. A hullámok is néha beterítették a lábát, pont, mint az álmában. Kezdte úgy érezni, hogy most igaziból is átéli az álmát. "De...Ha találkozom azzal a szirénfiúval, akkor ugyanúgy összebarátkozok vele? Vagy ugyanúgy szerelmes leszek belé?" Gondolta magában JungKook, közben pedig számtalan kérdés jutott még eszébe. Viszont le tudta annyival, hogy majd meglátja, mi fog történni. Tökéletesen emlékezett az álma minden apró részletére, ezért pontosan úgy is csinált mindent, ahogyan az álmában volt. Habár kíváncsi volt, de amellett türelmes is, ezért semmit sem kapkodott el. Mindent úgy csinált, ahogy az álmában volt. Szerencséjére viszont, hamar eljött az a pillanat, hogy elfusson a sziklákig, amikről már tudta, hogy egy öblöt vesznek körbe. Ám mégis benne voltak ugyan azok az érzések, amik az álmában is. Mégis érdekelte, hogy vajon a többi dolog, vagy történés is olyan lesz, mint ahogyan meg álmodta. Egy kis küszködés után, sikeresen felért a sziklák tetejére. Gyönyörködött pár percet, közben pedig alig akarta elhinni, hogy tényleg ott van. Ezután óvatosan lemászott, habár a horzsolásokat nem tudta megúszni, de nem is érdekelte. Mikor belépett az öbölbe, ismét úrrá lett rajta a félelem, ami keveredett a kíváncsisággal. Lassan kezdett el bemenni, és nem sokkal később, meghallotta a már jól ismert csobbanást. Rögtön a víz felé kapta tekintetét, ám addigra már senki nem volt ott. Tudta jól, hogy V, a szirénfiú lesz az, de még mindig nem akart elsietni semmit. Viszont mielőtt még tovább ment volna, feltette azt a kérdést, amit álmában is. Persze válasz nem jött, de nem is várta. Továbbment még pár lépést, majd újra meghallotta a csobbanást. Újra feltette kérdését, de ezúttal se kapott választ. Az egész vizet körbenézte szemeivel, sajnos mindhiába. Nem látta azt a szirénfiút, aki az álmában is benne volt. Hirtelen azonban mozgást látott a vízben, utána tudatosult benne, hogy valami felé úszik. Reménykedni kezdett, hátha TaeHyung lesz az. Pár pillanat múlva pedig, egy narancssárga hajkorona bukkant ki a vízből, amihez aztán társult a fiú feje, és később felsőteste is, színes uszonyával együtt. Úgy tűnt, hogy V nem ismerte fel JungKook-ot, amitől Kookie picit szomorú lett, de nem mutatta ki. Kedvesen bemutatkozott neki, majd TaeHyung is elmondta becses nevét. Ahogy az álmában, úgy élőben is nagyon jól összebarátkoztak, bár JungKook-nak még mindig hihetetlen volt ez az egész.
Ismét teltek az órák, mialatt a két fiú, szinte már legjobb barátokká váltak. Kookie teljesen elfelejtette, hogy már rég otthon kéne lennie, de nem is érdekelte semmi, V-n kívül. Jól elszórakoztak egymással, sokat nevettek. Mikor pedig este lett, JungKook-nak akkor se jutott eszébe, hogy haza kéne mennie, mivel a szülei már biztos aggódnak érte. Kényelmesen el feküdt az alapvetően kényelmetlen sziklákon, és kis kínlódás után álomba is merült.
Tovább teltek a napok, utána pedig a hetek. Kookie még mindig TaeHyung-nál volt, teljesen elfelejtette, hogy hol az otthona. Örült neki, hogy tényleg minden úgy történt, ahogyan meg álmodta. Egyre közelebb kerültek egymáshoz V-vel, aki később be is vallotta, hogy szereti. JungKook, ez alatt a pár hét alatt, ugyanazt vélte magában felfedezni, amit TaeHyung is, vagyis hogy szerelmesek egymásba. Amint JungKook is elmondta az érzéseit barátjának, úgy döntöttek, hogy egy pár lesznek. Félve ugyan, de bejelentették V családjának a hírt, miszerint együtt vannak. Kookie tudta előre, hogy mi lesz a válaszuk, ezért nem félt, legalábbis annyira nem. Természetesen a család nem ellenkezett, csak aggódtak. Az ifjú szerelmesek viszont boldogak voltak együtt, és ezt az első csókukkal ki is mutatták. Lassan tapasztották össze ajkaikat, majd gyengéden kezdték el mozgatni azokat egymásén. Eközben gyomrukban milliónyi kis pillangó kapott szárnyra, szívük pedig szabálytalanul verdesett mellkasukban. V egy idő után úgy döntött, hogy el szeretné mélyíteni a csókot, ezért érzékien végighúzta érdes nyelvét JungKook alsó ajkán. A fiatalabb fiú értette a célzást, így hát egy kis szusszanás után, be engedte szerelme ízlelőszervét a sajátja mellé. Nyelveik heves harcot kezdtek vívni, közben pedig JungKook TaeHyung nyakába karolt. Nem tudták leplezni érzéseiket egymás iránt, de nem is akarták. Viszont sajnos az első csókuk sem tartott örökké, így egy halk cuppanással váltak el egymástól. Kookie elmondhatatlanul boldog volt, hogy az álma valóra vált, még ha kicsit fura is volt. Nem érdekelte, hogy egy szirénfiú a szerelme, hiszen teljes szívéből szerette. Mindketten úgy gondolták, hogy a szerelemben nem az számít, hogy az élőlények kikkel vagy mikkel vannak együtt. Hanem az, hogy az érzés kölcsönös legyen, náluk pedig az volt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése