Lassan már három éve, hogy elvesztettem az igaz szerelmemet, HoSeok-ot. Egy éven keresztül gyászoltam, majd találkoztam JungKook-al, akivel fél év ismerkedés és barátkozás után, össze is jöttünk. Persze J-Hope-ot továbbra sem felejtettem el, ugyanúgy hiányzik. De JungKook-ot is szeretem, ahogyan ő is engem. Nemrég volt az egy éves évfordulónk, és az is, amikor halott páromra kellett megemlékeznem. Kook megértő, és bár nem ismerte személyesen HoSeok-ot, mégis ugyanúgy gondol rá, és gyászolja. Hopie igazából egy figyelmetlenül vezető nő miatt került kórházba, és vesztette életét. Pont ment volna át a zebrán, mivel a lámpa is zöldet mutatott. Azonban a nő nem vette őt észre, így elütötte. Azóta nagyon dühös vagyok rá, de a bíróságnak is az a szerencséje, hogy a sittre küldték. Azonban mostanában mindig olyan érzésem van, mintha valaki figyelne engem. De mikor meg a hátam mögé nézek, akkor nem látok senkit. Zavaró, nem is kicsit.
-Min gondolkozol? - Hallottam meg Kook hangját.
-Semmi különlegesen. - Mosolyogtam halványan.
-HoSeok, igaz? - Kérdezte halkan. Na igen...JungKook már túl jól ismert ahhoz, hogy tudja mi a bajom.
-Igen. - Sóhajtottam. -Hiányzik. - Suttogtam, majd egy könnycsepp gördült ki az egyik szememből.
-Nyugodj meg édesem, tudom hogy fáj! De hidd el, biztos boldog lenne ha látná, hogy te is az vagy. Most onnan a mennyekből vigyáz rád, és talán rám is. Ő lett a mi őrangyalunk. - Nézett szemeimbe, közben letörölte arcomról a sós cseppet.
-Igazad van. - Mosolyodtam el halványan, mire ő is elmosolyodott. Miközben arcomat cirógatta, lassan rátapadt ajkaimra is, ezzel egy gyengéd csókba hívva. Persze én kérdés nélkül viszonoztam ajkainak mozgását, míg derekánál fogva közelebb húztam magamhoz. Percekig csak faltuk egymást, ám aztán elszakadtunk egymástól, ugyanis a szoba ablaka hirtelen kicsapódott. -Mi volt ez? - Néztem az ablak felé ijedten.
-Biztos csak szélvihar van. - Mondta lazán Kookie, én pedig odamentem a kicsapódott ablakhoz.
-Úgy, hogy tökre szélcsend van, és virít a nap? - Néztem rá hátra felhúzott szemöldökökkel. Ő csak sóhajtott egyet, közben megvonta a vállát.
-Mindegy. Folytatom az ebédet. - Mosolygott, mire én csak bólintottam egyet. Gyanús ez nekem...Miért csapódott ki az ablak, ha nem is fúj a szél? Nem értem. Nagyot sóhajtva becsuktam az ablakot, ám amint megfordultam, megint olyan érzésem támadt, mintha figyeltek volna. Gyorsan hátranéztem, de senki és semmi nem volt ott. Áhh...Lehet, hogy paranoiás lettem? Elképzelhető. Túl keveset alszok mostanában. Megráztam a fejemet, majd lementem páromhoz, aki már végzett is az ebéd elkészítésével. Előszedtem magamnak egy tányért meg evőeszközt, utána kimertem magamnak a megfelelő adagot. Ezután leültem JungKook-al szembe, és enni kezdtem. Csendben tömtük a fejünket, egészen addig, amíg Kook meg nem törte a csendet. -Tudod...Tegnap gondolkoztam valamin. - Mondta, közben lassan rám vezette tekintetét.
-És min? - Érdeklődtem.
-Hogy...Mi lenne, ha elhoznánk a menhelyről egy kiskutyát? - Ajánlotta fel ötletét, minek hallatán sikeresen félrenyeltem a falatot, amit ettem. Kellett egy kis idő, mire normálisan megtudtam szólalni.
-Nem is tudom Kook. Egy kutyával sokat kell foglalkozni, na meg költeni is sokat kell rá. - Húztam a számat.
-Igen, tudom. De ketten meg tudnánk oldani, mivel azért nem keresünk olyan keveset. - Magyarázkodott.
-Ez igaz. - Helyeseltem. -Jó, rendben. De csak akkor, ha kan kutyát veszünk! - Egyeztem bele.
-Kant? - Döbbent meg Kookie. -Persze, aztán meg majd hozza ide a nőket, hogy csináljon egy rakás kölyköt. - Mormogta.
-Miért? Ha meg csajt hozunk, akkor az meg majd elszökik, felcsinálják, aztán ideszüli nekünk a kölyköket. - Mondtam el a véleményem.
-Ahh...Ez is igaz. - Sóhajtott. -Jó, mindegy. Akkor legyen fiú. - Adta be a derekát, ezután pedig megbeszéltük még a fontosabb dolgokat. Megbeszéltük, hogy még ma elmegyünk a kutyamenhelyre, és megnézzük hogy milyen kutyák vannak. Amint végeztünk az ebéddel, JungKook elmosogatott, én pedig a hűtőbe raktam az ebédet. Ezután bementünk a szobánkba, és nekiálltunk készülődni. Felvettük a cipőnket és a fontosabb dolgainkat, aztán kézen fogva indultunk is az egyik menhelyre. Nagyjából tíz perces séta után oda is értünk.
-Jó napot! Segíthetek valamiben? - Kérdezte kedvesen az eladónő.
-Jó napot! - Köszöntünk mi is.
-Egy fiú kölyökkutyát szeretnénk. - Mondtam, mire ő bólintott egyet, majd elvezetett minket a kutyakölykökhöz. Én már messziről kiszúrtam egy barna csöppséget, aminek göndör, gyönyörű szép szőre volt. Rögtön meg is tetszett, ezért megmutattam páromnak. Megkértük a nőt hogy szedje ki, hadd nézzük meg közelebbről. Odaadta a kezembe, én pedig rögtön bele is szerettem. Nagyon aranyos volt, és egyből meg is nyalta az arcomat.
-Szívem? Neked hogy tetszik? - Néztem érdeklődve Kookie-ra.
-Szerintem cuki, és nagyon jól áll a kezedben is. - Vigyorgott.
-Akkor őt elvinnénk. - Mondtam boldogan az eladónőnek. Ő csak mosolyogva bólintott, majd visszamentünk a kasszához. Adott még pár fontosabb dolgot, aztán fizettünk. Elég sokat költöttünk, de hát nem tudtunk mit csinálni, hiszen tudtuk, hogy egy kölyökkutya nem olcsó mulatság. A kezemben vittük haza, hiába vettünk neki pórázt is. Nem akartam még leengedni a földre. Majd otthon úgyis szét fogja szedni a lakást, hiszen kölyök. Egy kis séta után, sikeresen haza is értünk. Miután becsuktam az ajtót, letettem a kicsit a földre, aki rögtön elkezdte körbeszaglászni a házat.
-És milyen nevet adjunk neki? - Nézett rám kíváncsian párom.
-Öhmmm.... - Kezdtem el gondolkozni. -Miért nem lesz Holly a neve? - Vetettem fel ötletemet.
-Holly? Az olyan lányos nem? - Húzta a száját Kookie.
-Szerintem nem. Próbáljuk meg. - Rántottam meg vállamat, majd az új kis családtagunkhoz fordultam. -Holly, gyere ide! - Parancsoltam rá a kutyára, aki rögtön oda is jött hozzám. -Látod szívem? Hallgat rá. - Vigyorogtam, simogatva a kis szőrmókot.
-Látom. - Kuncogott JungKook. -Rendben, akkor ez lesz a neve. - Mondta. Ezután lepakoltuk neki a cuccait, majd játszottunk vele. Az volt a célunk hogy lefárasszuk, de ez kicsit fordítva sült el. Ő csak pattogott mint egy bolha, mi pedig az ujjunkat se bírtuk megmozdítani. Azt tudtam hogy nehéz lesz felnevelni egy kutyakölyköt, de hogy ennyire, azt nem gondoltam volna.
