Titkos szerelem(VMin): 38.rész - Lebuktunk?

JiMin Pov.

Reggel kopogásra ébredtünk, majd kinyögtem nagy nehezen azt hogy szabad, vagyis bejöhet az aki kopogott.
-Jó reggelt! - Dugta be a fejét Nam. -Nem akarok zavarni srácok, ezért rövid leszek. -Mondta, mire mi ásítva bólogattunk. -Szóval örömhírt hoztam nektek....Kaptunk a főnöktől 4 nap szabadságot azzal az indokkal, hogy jól sikerült a vissza térésünk, és szépen dolgoztunk az albumon. Szóval nyugodtan visszaaludhattok ameddig csak akartok. - Magyarázkodott, mire Tae már a fejére is húzta a takarót.
-Rendben, köszi Nam! - Mosolyogtam halványan.
-Nincs mit. - Mosolygott ő is. -Na megyek, aludjatok csak. - Kuncogott, majd be is csukta az ajtót. Megfogadtam NamJoon tanácsát, ezért átöleltem TaeHyung-ot és én is vissza aludtam. Persze ez pár perc alatt sikerült is, hiszen a hajnali akciónk után hulla fáradtak voltunk. Legkésőbb valamikor délután keltünk fel, de Jin nem mormogott, hiszen ő is tudja hogy kell nekünk a pihenés, ráadásul Suga is még mindig aludt. Bár ez nem is meglepő....Ebéd közben HoSeok felvetette nekünk azt az ötletet, hogy mi lenne, ha elmennénk egyet bulizni. Ugyan Nam nem nagyon akart beleegyezni, de J-Hope megígérte neki, hogy álcázni fogjuk magunkat. Én és TaeTae belementünk az ötletébe, de aztán még Suga is csatlakozott. Mivel estig még azért volt időnk, ezért addig pakoltunk a szobáinkban. Míg szerelmem kivitte a mosásunkat, addig én szépen kiszellőztettem, és levittem a konyhába a szemetünket. Ezzel pedig telt is az idő, így hamar elérkeztünk az estéhez. Már hat órakor ránk szólt HoSeok, hogy álljunk neki készülődni, hiszen az álcázás azért nem lesz olyan egyszerű. Megfogadtuk a tanácsát, ezért előbb elmentünk egy közös zuhanyra, ahol egy kisebb bajba keveredtem....Ugyanis mikor megláttam szerelmemet vizes hajjal és testtel, hát....Hogy is mondjam....Egy kicsit nagyon begerjedtem rá, és ezt ő is hamar észrevette.
-JiMin, most ez komoly? Már ennyitől is? - Hüledezett Tae.
-N...Nem tehetek róla, fiúból vagyok, és ha valami túlságosan is megtetszik, akkor a testem minden részre reagál. - Motyogtam full vörös fejjel. Igen, eléggé szégyenlős típus vagyok, viszont tudok perverz is lenni.
-Most nem tudok rajtad segíteni, mert sietnünk kell, plusz nem kéne víz számlát se csinálnunk. - Sóhajtott. -Próbálj meg valahogyan lenyugodni. - Mondta, közben adott egy puszit a számra.
-Ha még tovább puszilgatsz, akkor igen nehezen fog menni. - Dünnyögtem. Mosakodás közben igyekeztem lenyugodni, ami nagy nehezen sikerült is. Miután pedig végeztem, megtörölköztem majd felvettem a ruháimat amibe menni készültem a buliba. Öltözködés után befújtam magam a kedvenc parfümömmel, és még utolsónak fogat is mostam. Ezután lementem a nappaliba, ahol a többiek furcsán néztek rám.
-Jézusom, JiMin! Temetésre készülsz, vagy mi? - Nézett rám sokkoltan Jin.
-Most miért? - Kérdeztem.
-Mert csak fekete ruhák vannak. Talán gyászolsz, csak nekünk nem mondtad el? - Folytatta faggatásom.
-Jajj, dehogyis! - Sóhajtottam. -Csak ezeket találtam most jónak.... - Rántottam meg a vállamat. Szerencsére azonban megérkezett a banda két rappere is, ezért el is szabadultunk otthonról. Út közben megtudtuk, hogy J-Hope egy eléggé közeli helyet választott ami hiába volt alig ismert, mégis nagyon jó. Mikor

odaértünk, nem kértek el semmit, csupán annyit kérdeztek hogy mennyi idősek vagyunk, majd a csuklónkra ragasztottak egy karszalagot. Ezután pedig mehettünk is bulizni. Ahhoz képest hogy HoSeok állítása szerint alig ismert helyről van szó, eléggé sokan voltak bent. A két Hyung-unk egyből a bárpulthoz mentek, hogy igyanak egy kicsit. Én már vittem volna TaeTae-t táncolni, amikor hirtelen megállított, így csak kíváncsian néztem rá.
-JiMin....Nekem rossz előérzetem van. - Mondta hangosan, hiszen a zene miatt alig hallottuk egymást.
-Miért? - Néztem rá meglepődve.
-Mert tudod jól, hogy ha HoSeok és YoonGi elkezdenek inni, akkor ott nincs megállás. - Mondta a száját húzva. -NamJoon pedig világosan elmagyarázta, hogy vigyázzunk magunkra. - Magyarázkodott tovább, és igaza volt.
-Majd ha látjuk hogy már nagyon gáz van, akkor majd elmegyünk innen és hazavisszük őket. - Mosolyogtam rá biztatón. Erre ő csak bólintott, majd végre indultunk táncolni. Hiába, de táncolni nem csak a munkám végzésekor szeretek, hanem máskor is. Lassan pedig TaeHyung is feloldódott és elkezdte nyomni a viccesebbnél viccesebb mozdulatait, amiken én csak nevetni tudtam. Annyira imádtam, amikor ilyen kis lökött volt. Nem véletlenül szerettem belé. Ám a sok tánc után, egész hamar kifulladtunk, ezért pihenésképp mi is odamentünk az italos pulthoz, és kértünk magunknak italt. Nem akartunk sokat inni, ezért először csak valami gyenge piát kértünk, közben pedig megérkezett a két rapper társunk is.
-Nah, már ti is isztok fiúk? Ugye milyen jó a buli? Ti is élvezitekhhh? - Tette fel sorra kérdéseit Suga, aki....Már nem éppen volt józan, és vigyora a füléig ért.
-Ömm....YoonGi?....Nem vagy te egy kicsit, nagyon részeg? - Nézett rá furcsán párom.
-Ne törődj azzal, TaeHyung. Inkább igyál még egy kicsit, aztán gyertek vissza bulizni! - Vigyorgott tovább, majd HoSeok-al elfoglalták a táncteret. Ahh....Nem is tudom, hogy mire számítottam. Csak az lesz a baj, hogy NamJoon ezért nagyon le fog minket cseszni. Aggódásomból TaeTae zökkentett ki, mivel inni akart még. Ugyan nem tartottam jó ötletnek, de belementem, hiszen nem sűrűn van erre lehetőségünk. Így hát megittunk még jó pár kört, és én is kezdtem magamat már úgy érezni, mint Suga. Azt se tudtam hogy hol vagyok, vagy hogy mit csinálok. Táncoltam, énekeltem és jól éreztem magamat. Észre se vettem, hogy mind a négyünk álcájának befellegzett, és emiatt észrevettek a rajongók. Csak arra lettem figyelmes, hogy bámultam Tae sexy táncát, amire nem kicsit gerjedtem be. A következő pillanatban pedig, szerelmemet magammal rángatva indultam a mosdók felé, mindenkit letojva. Abban a pillanatban semmire nem tudtam gondolni csak arra, hogy kívánom TaeTae-t. A részegség, amit a sok ital okozott, eluralkodott rajtam. A falnak nekilökve tapadtam rá ajkaira, és csak faltam őt. Viszont ekkor egy telefon fényképező hangját hallottuk meg, és mire odanéztünk, egy tini lány vigyorogva bámulta a telefonját, majd elrohant.
-Lebuktunkh? - Nézett rám TaeHyung ijedten.
-Elképzelhető.... - Engedtem el kicsit dülöngélve, közben a hajamba túrtam. -Sajnálom, túlságosan is begerjedtem. - Sóhajtottam. Bármennyire is voltam részeg, ez után az esemény után visszatért a csöppnyi józan eszem, ami ráébresztett arra, hogy most mekkora galibába is kevertem magunkat.

Egy szörnyeteg a barárom(NamKook&HopeKook): 1.rész - Hova-hova, szépfiú?

JungKook Pov.

Szeptember elseje van. A szülinapom, és az iskolakezdés napja. Ilyenkor mindig szidom magam, hogy miért pont ezen a napon akartam a világra jönni? Miért nem pár nappal előbb vagy később? De végül is most már mindegy, hiszen ma lesz 17 éve, hogy úgy döntöttem, ideje lesz kibújnom édesanyám pocakjából. Furcsa belegondolni, hogy már 17 éves vagyok....Még annyi gyerekkori emlék bennem van! Mintha mindegyik most történt volna. De nem, mert nagy részük már tíz évvel ezelőtt történt. Hosszas gondolataimból azonban gyorsan ki kellett másznom, ugyanis mennem kellett iskolába. Abszolút semmi kedvem nem volt hozzá, de sajnos nem tudtam mit csinálni, nem hiányozhattam már az első napon. Gyorsan összekaptam magam, majd rohantam is a hatalmas épületbe. Az egyetlen szerencsém csak az volt, hogy nem kell tíz percnél többet gyalogolnom ahhoz hogy odaérjek, mert viszonylag közel lakok hozzá. Amint odaértem, egyből meg is néztem hogy hol leszek, hiszen azt hogy melyik osztályba fogok járni, azt már rég megtudtam, viszont azt hogy hol kezdem az új évemet, azt csak itt a suliban tudom meg. Elég sok diák ácsorgott a lap előtt, amire ki voltak írva a fontos információk, de a jó szememnek köszönhetően így is le tudtam olvasni a lényeget. Gyorsan oda is mentem a teremhez, hiszen már csak pár percem volt a becsengetésig. Mihelyt odaértem, kinéztem magamnak egy helyet ahol senki nem volt, majd szépen leültem. Előszedtem a telefonomat, és elkezdtem a csengetésig játszani. Ám mikor bejött a tanár, akkor sem hagytam abba a játékot, hanem inkább elfoglaltam magam, hiszen tudtam hogy csak a szokásosakat fogja elmondani. Mikor pedig a játékot is meguntam, figyeltem a tanárra. A szüneteket egyedül töltöttem, mivel nem voltam olyan barátkozós típus. Félénk voltam, viszont ha kellett, tudtam nagyképű és bunkó is lenni. Mások furcsálltak is emiatt, de nem érdekelt. Aki akar, ismerjen meg közelebbről, aki meg nem az meg mondjon rólam azt amit akar, úgyse ismer. Hosszas gondolkozásaim közben sorra teltek le a szünetek is, és az órák is. Mivel ez volt az első nap, ezért nem tanultunk semmit, csak az osztályfőnök mondta el a fontos dolgokat. Délben már végeztünk is, ezért én habozás nélkül fogtam a táskámat, és indultam hazafele. Ám mikor kiértem a suliból, egy eléggé félelmetes srác, megszólított.
-Hova-hova, szépfiú? - Vigyorgott rám ijesztően, majd még két kuncogó barátjával elindult felém. Mondanom sem kell, eléggé megijedtem. Mit akarnak tőlem? Talán meg akarnak verni? Jajj, csak azt ne! Nem szeretném, ha már az első napon szét lennék verve a semmiért....!
-Hát, izé....Haza...? - Dadogtam, hiszen féltem.
-Nem akarsz eljönni velünk? Bejössz nekem, szívesen megismernélek. - Vigyorgott továbbra is a srác, ami nekem még mindig, egy cseppet sem tetszett.
-N...Nem, mivel nem is ismerlek, és....Dolgom is van, ne haragudj! - Motyogtam még mindig félve. Tényleg rendesen be voltam parázva.
-Ohh, hát persze! Hiszen be se mutatkoztam. - Nevetett. -Kim Nam Joon vagyok, de ez a két lökött barátom csak Rap Monster-nek hív, szóval te is nyugodtan hívj így. - Nyújtotta felém a kezét, amit bizonytalanul, de elfogadtam.
-Jeon Jeong Guk. - Bólintottam.
-Szép a neved. Tényleg bejössz nekem. Biztos hogy nem érsz rá? - Érdeklődött, miközben feltűnt az is, hogy elég rendesen megbámult. Nem tudom miért, de abszolút nem tetszik nekem ez a srác....Annyira ijesztő.
-Nem, bocsi. Sietnem kell haza. - Hadartam el gyorsan, majd hátat fordítva nekik hazaindultam. Nem érdekelt a reakciója, és az se hogy mit gondolt rólam. Egyszerűen féltem tőle, és nem akartam vele többet beszélgetni. Lehet hogy mások emiatt gyáva nyuszinak tartanak, de őszintén szólva, leszarom. Ha úgy vesszük, a fiúk is félhetnek néha. Gondolkozásom közben siettem haza ahogy csak tudtam, így egész hamar haza is értem.
-Már meg is érkeztél, öcsi? - Lepődött meg a bátyám JiMin, amikor kissé lihegve berontottam az ajtón.
-Igen, szerencsére. - Bólogattam.
-Miért siettél ennyire? Üldöztek vagy mi? - Kíváncsiskodott tovább, közben bementünk a nappaliba, és leültünk beszélgetni. Úgy döntöttem, elmondom neki ezt a NamJoon nevű srácot, hiszen a testvérem, így joga van tudni. Ezért hát elmeséltem neki az egész történetet, az elejétől a végéig. Amint pedig az utolsó szót is elmondtam, kikértem a véleményét. Bár láttam az arcán, hogy eléggé meglepődött és nem tetszik neki a srác, de azért megkérdeztem hogy mit gondol.
-Hát nem tudom öcskös....Fura a srác, és nem is csodálom hogy megijedtél. Én azt javaslom neked, hogy próbáld meg elkerülni, mert a meséd alapján nem tűnik egy normális fiúnak, inkább csak egy suhancnak. - Mondta el a véleményét, amivel én egyet is értettem. Pont ezért fogom megfogadni a tanácsát, hogy megpróbálom elkerülni őt. Ilyenkor örülök, hogy van egy bátyám, akivel nagyon is testvéri viszonyban vagyunk, és amikor csak tudunk segítünk a másiknak. A hosszas beszélgetés után pedig, ugyan azt csináltuk amit mindig is szoktunk. Játszottunk, és persze mindig én álltam nyerésre, ezzel JiMin-t teljesen felhúzva agyilag. Ilyenkor pedig mindig azt állítja rólam, hogy idegesítő vagyok....Hát ez van. Azonban eléggé hamar este lett, így elvégeztem az esti teendőimet, és mikor végre a puha, kényelmes ágyikómban készültem elaludni, reménykedtem abban, hogy többé nem fog hozzám szólni NamJoon.

V&J-Hope - Az álmom a halálom

V Pov.

Ma van a nagy nap. A szerelmem, akivel már lassan tíz éve leszünk együtt, éppen az egyik álmát szeretné ma valóra váltani. Ez mind szép és jó, nekem is csak egy a bajom....Hogy ez az álom akár az életébe is kerülhet. HoSeok ugyanis gyerekkora óta autóversenyző akart lenni. A kocsija is már teljesen készen van hozzá, amire büszkék is vagyunk, hiszen ő saját maga rakta össze úgy, ahogyan azt megálmodta. Hatalmas gyomorgörcsöm van, konkrétan enni nem bírok. Félek...Nagyon félek, hogy ma el fogom veszíteni HoSeok-ot, de nem akarom mert ő a mindenem! Ráadásul van már három gyerekünk is, és nem szeretném ha "apuka" nélkül nőnének fel. Hiszen imádják őt, ahogyan én is. A kis TaeSeok, a legkisebb fiúnk és ő is pont annyira autó mániás, mint az apja. Ahhh....Az a baj, hogy rossz előérzetem van. Ha elveszítem HoSeok-ot, nem is tudom mi lesz velem. Itt a három gyerek, akiket még fel kéne nevelnünk, ráadásul ha elveszítjük HoSeok-ot, akkor akár el is vehetik tőlem őket, mivel nem tudom őket felnevelni és eltartani. De akkor se fogom hagyni, hogy ez történjen. Hosszas gondolkozásom után elkezdtem készíteni a gyerekeket, amíg HoSeok a kocsiját ellenőrizte.
-Anya! Te is várod már apa versenyét? - Kérdezte kíváncsian TaeSeok.
-Hmm...Fogjuk rá. - Sóhajtottam kicsit letörten.
-Mi a baj, anya? - Ijedt meg a legidősebb fiúnk, JiMin.
-Aggódok fiam, aggódok. - Mondtam. -Félek, hogy apátoknak baja lesz, és én azt nem akarom. - Szomorkodtam, már majdnem a sírás határán állva. De erősnek kellett lennem a gyerekek előtt, ezért nem eresztettem ki egy könnycseppet sem.
-Na mehetünk? - Érdeklődött párom, bekukkantva a szobába.
-Igen. - Bólintottam.
-Na induljatok törpék, megyünk mi is! - Mosolygott a kicsikre HoSeok, majd mind a hárman kimentek mi pedig ketten maradtunk. -Valami baj van szívem? - Nézett rám aggódva.
-Muszáj ez a verseny? - Kérdeztem sóhajtva, miközben a földet bámultam.
-TaeHyung, tudod jól hogy ez az álmom. Már majdnem a csúcson vagyok, szinte mindenem megvan, már csak meg kell nyernem a versenyt. - Mondta, mire én csak bólogattam.
-Tudom HoSeok, csak...Félek hogy elveszítelek. - Suttogtam. Nem is kellett neki több, odajött hozzám, és szorosan megölelt. Viszont én se bírtam tovább, így hát könnyeimet szabadon engedtem arcomon.
-Nem fogsz elveszíteni életem, vigyázni fogok megígérem. - Nézett mosolyogva könnyes szemeimbe, majd letörölte azokat. Ezután adott egy lágy, biztató és egyben nyugtató csókot is, amire kifejezetten szükségem volt. Miután pedig sikerült lenyugodnom, beültünk a kocsiba és mentünk HoSeok versenyére. Nem volt annyira hosszú az út, viszont nekünk a bejáratnál ki kellett szállni, ugyanis párom kocsiját már a versenyre készülődő autókhoz kellett vinni. Amilyen gyorsan csak tudtam, bementem a gyerekekkel a helyszínre, és a pályához legközelebbi helyre mentünk és foglaltunk helyet. Idegesen kapkodtam a fejemet, hogy hol lehet vajon HoSeok, de aztán végül megérkezett.
-Van még egy kevés időm, de majd ha a kocsiba szólítanak minket, akkor mennem kell. - Mondta izgatottan. -Szurkoltok apának ugye? - Vigyorgott a kicsikre.
-Még szép! - Válaszoltak.
-Apa... - Szólalt meg kicsit félénken a lányunk, JiSoo.
-Mondjad kicsi hercegnőm. - Guggolt le hozzá szerelmem.
-Ugye velünk maradsz még? - Tette fel kérdését, miközben alsó ajkát szomorkásan lebiggyesztette.
-Apa mindig veletek fog maradni kincsem. Apa sose fogja elhagyni se anyát, se titeket. - Mosolygott HoSeok biztatón, közben puha arcát cirógatta. -Na gyertek, családi ölelés! - Kuncogott párom, és mind az öten összeölelkeztünk. Ekkor egy hatalmasat dobbant a szívem, hiszen lehet, hogy ez volt az utolsó közös ölelkezésünk. Pár másodperc után azonban elváltunk, ám HoSeok felém fordult, és mélyen a szemeimbe nézett. Megint csak rám tört a sírhatnék, ezért nyeltem egy nagyot, és igyekeztem visszatartani. -TaeHyung....Ezt a kis szövegemet, direkt erre a napra tartogattam, és még van időm, hogy elmondjam. - Kezdett bele mondandójába, mire az én szívem már abszolút nem akart a mellkasomban maradni, minden áron ki akart onnan ugorni. -Te voltál az egyetlen az életemben, aki képes volt olyan érzéseket kiváltani belőlem, amilyeneket senki más nem. Elmondhatatlanul boldog vagyok hogy megismerhettelek, és hogy a párod lehettem. És annak pedig még jobban örülök, hogy ez a három csöppség a mi közös gyerekeink. Te, és a kicsik vagytok nekem a minden. Az életem. Úgy érzem, melletted az lehettem aki igazából is voltam, mert melletted önmagam tudtam lenni. Ha el kéne mondanom, hogy mennyire szeretlek akkor csak azt tudnám mondani, hogy elmondhatatlanul. Mert egyszerűen nem tudom megfogalmazni, hogy milyen szinten odavagyok érted. És amíg csak élek, ez így lesz. - Mondta el szövegét, aminek már a közepénél elbőgtem magam. Olyan szépeket mondott....Jól esett, nagyon is. Viszont fájdalmasan dobbant a szívem, mert valahol mélyen legbelül éreztem, hogy baj lesz vele a verseny folyamán. Így ez a kis monológ a szívemig hatolt. Ám amint végzett, letörölte a könnyeimet, és őszintén a szemeimbe nézve mondta hogy "Szeretlek szerelmem, örökkön-örökké!". Természetesen én is kinyöszögtem neki ezt a mondatot, majd egy utolsó, igazán szerelmes csók után elköszönt tőlünk, és ment az autójához, mivel hívták. Még kissé nedves arccal, de kíváncsian figyeltem a történteket. A pálya nem volt olyan vészesen hosszú, dehát persze itt a gyorsaság számított. Hála az égnek nem HoSeok kezdett, azonban sajnos ő is elég hamar sorra jutott. Idegesen bámultam a kocsiját, míg a gyerekek csak azt hajtogatták, hogy "Hajrá apa!". Majd végül elindultak. Őrült gyorsasággal száguldoztak, azonban hála istennek még semmi baja nem lett, ráadásul meg is nyerte az első kört, aminek mindannyian nagyon örültünk. Sikerült még egy jó pár embert legyőznie, azonban hiába volt szinte az összes versenyben győztes, én mégsem tudtam megnyugodni. Lassan pedig elérkeztünk a döntőhöz. Két versenyző volt, abból az egyik HoSeok volt. Vagy ő nyer, vagy az ellenfele. Erőteljesen nyomkodták a gázpedált, hogy beizzítsák az autót, míg végül elindultak. Hol párom volt az első, hol pedig az ellenfele. Szinte egyszerre gurultak át a célon, ám ezután jött csak a baj....Ugyanis amint HoSeok átgurult a célvonalon, kiesett az egyik első gumija, így a kocsi kibukfencezett egy füves részre, majd ki is gyulladt. Sokkoltan bámultam az égő autót, amiben az életem másik fele ült.
-Anya, mi történt? Az apa autója? - Tette fel kérdését TaeSeok, de egyszerűen képtelen voltam neki válaszolni. Teljesen le voltam sokkolva. A mentősök még ki tudták őt menteni, de messziről is láttam, hogy nincs magánál. Odarohantam a gyerekekkel a mentősökhöz, és megbeszéltem velük, hogy hadd mehessünk velük a kórházba. Szerencsére megengedték, ezért a gyerekeket előre ültettem, én pedig hátul maradtam HoSeok-al. Hiába volt eszméletlen, én akkor is beszéltem hozzá.
-Kérlek....HoSeok, maradj velünk! - Suttogtam szipogva. Olyan gyorsan történt minden, hogy reagálni se volt időm. -Szükségünk van rád szerelmem. - Suttogtam továbbra is, ám könnyeim már szinte patakokban folytak arcomon. Rengeteg sebet szerzett az esés miatt. Néhol meg is égett a bőre, teli volt karcolásokkal és foltokkal is. Nem akartam őt így látni, és tudtam hogy valami baj lesz vele. Ahhh....Csak élje túl, könyörgöm! Egész hamar beértünk a kórházba, ahol azonnal vitték is őt kivizsgálásra, míg mi a gyerekekkel várakoztunk. Mind a négyen sírtunk....Megállás nélkül csak sírtunk. Aggódtunk érte, féltünk hogy elveszítjük, hiszen kitudja, hogy mennyire komoly sérüléseket szenvedett. Rengeteget kellett várnunk, ami közben a két kicsi, azaz TaeSeok és JiSoo el is aludtak, viszont én és JiMin fiúnk nem tudtunk aludni. Szét vetett az ideg. A sok várakozás után azonban kijött az orvos és azt mondta, hogy sikerült magához téríteni, azonban nem valószínű hogy meg lehet őt menteni. Ez pedig már csak hab volt a tortán....Több se kellett. Bementünk hozzá, majd a gyereknek mondtam hogy adjanak neki még egy puszit. Mindegyikük teljesítette is, és mondták hogy "Szeretünk apa!". Erre HoSeok még elmosolyodott halványan, majd halkan kinyöszögte, hogy ő is szereti a kicsiket. Ezután pedig én is odamentem hozzá, természetesen sírva.
-Legalább vesztettem? - Érdeklődött.
-Nem. Te nyerted meg az egészet, csak aztán annyira megijedtem és aggódtam érted, hogy nem kértem el a díjadat. - Motyogtam szomorúan.
-Semmi baj TaeTae. - Mosolygott erőtlenül. -Nekem már az is bőven jó, hogy sikerült valóraváltanom az álmom. De úgy tűnik, hogy az álmom a halálom is. - Sóhajtott.
-Fel fogsz épülni. - Zokogtam.
-Nem szívem....Sajnos ebből már nem tudok felépülni. - Keseredett el. -De örülök, hogy veled tölthettem le ezt a rövidke kis életemet. Mindennél jobban szeretlek. - Mosolyodott el ismét halványan.
-Én is mindennél jobban szeretlek HoSeok. - Sírtam.
-Apa....Ne menj el! - Kezdett el sírni JiSoo is, őt pedig követte a két fiúnk is.
-Sajnálom kicsikéim. De sose feledjétek, hogy apa mindig szeretni fog titeket, és mindig veletek lesz. - Mondta vidáman szerelmem, már amennyire ki tudta mutatni a vidámságot. -Sajnálom.... - Nyögte ki még az utolsó szavát, majd szemeit lehunyta, a szívverését mutató gép pedig, abban a pillanatban kezdett el sípolni és csak egy egyenes vonalat mutatott. HoSeok meghalt. Itt hagyott az az ember, aki a legtöbbet jelentette számomra.

Suga&J-Hope - A relytéjes fiú

Suga Pov.

Hideg, őszi reggel volt a mai. Már csak pár nap volt hátra az ősziszünetből, ami sem a diákoknak, sem a tanároknak nem tetszett. A mai nap, pedig a halott szeretteink megemlékezéséről szólt. Én úgy döntöttem, hogy inkább reggel megyek ki nagyszüleim sírjához, mivel reggel még alig van tömeg, na meg...Szüleimmel se vagyok valami jó viszonyba, úgy két-három éve, ezért velük se szeretnék összefutni. Miután nagy nehezen kikeltem a puha takaróm alól, nekiálltam készülődni, hogy minél hamarabb kiérhessek a temetőbe, a nagyszüleim sírjához. Magamat ismerve pedig, alig fél óra alatt el is tudtam készülni, így indulhattam is venni egy szép mécsest, és egy szép koszorút. Sok ember azt hiszi rólam, hogy önző és ijeszgő vagyok, mert a külsőmről ítélnek el. De igazából nagyon is kedves és érzékeny ember vagyok, és ezt a nagymamám is és a nagypapám is tudta. Imádtam őket, elmondhatatlanul. Nekik mindent el tudtam mondani, mert megértettek....De tavaly elvesztettem a papát, mert az Isten agyvérzéssel vitte magához örökre. Mindannyiunknak borzasztóan nehéz volt feldolgozni, de a legnehezebb mégis a mamának volt. Szegény nem is bírta fél évnél tovább. Idén tavasszal fáradt bele az életbe, és a papa gyászolásába, így szépen csendben ő is örök nyugalomra tért. A nagymamám halála után pedig, a szüleimmel is egyre többet vitatkoztam. Ennek pedig az lett a következménye, hogy elköltöztem egy kisebb albérletbe. Munkát kerestem, de hiába fizet jól, így is nehéz megélnem. Ezért próbálom még végigvinni az utolsó sulis évem, hogy utána pedig egy még jobban fizető állást kereshessek. Hosszas gondolataim közben elérkeztem egy virágüzlethez, amiben találtam is egy nagyon szép koszorút, és gyertyát is. Megvettem mindkettőt, majd indultam a temetőbe, ami szerencsére a bolttal szemben volt. Amint átléptem a kapuján, elkezdtem botorkálni a sírok között. Mikor pedig a temető közelébe érkeztem, sikeresen megtaláltam a már túlságosan is ismert sírt. Hányszor jöttem ki ide, hogy beszeljek velük....Minden szüleimmel való vita után. Óvatosan elhelyeztem a szép koszorút, majd meggyújtottam a gyertyát és azt is ráhelyeztem. Ezután letérdeltem a kő elé, és jobb kezemmel végig simítottam mindkettejük nevén.
-Istenem...Ha tudnátok, hogy mennyire hiányoztok nekem....! - Sóhajtottam, majd lassan lehunytam szemeimet, és halk sírásba kezdtem. Ők voltak a mindeneim, de Isten mégis elvette őket tőlem. Ennyire rossz unoka lettem volna? Dehát ők soha nem szidtak le semmiért. Ahhh...Na mindegy. Visszahozni már úgyse fogja őket. Sajnos...Mihelyt sikerült magamat összeszednem, indultam haza. Ám útközben megcsörrent a telefonom, ezért kíváncsian néztem rá, hogy vajon ki kereshet. Persze egyik legjobb barátom volt az, Namjoon.
-Szia Nam, mondjad! - Köszöntem neki, amint megnyomtam a zöld gombocskát.
-Hello YoonGi! Nem lenne kedved ma eljönni egy kicsit iszogatni meg beszélgetni? Mindenki ott lesz. - Tette fel kérdését, amit én türelmesen végig is hallgattam.
-De, szívesen megyek. Csak nem fogok berúgni, mert egyrészt nincs rá pénzem, másrészt meg ünnep van. - Magyarázkodtam.
-Nyugodj meg, nem is berúgni akarunk. - Kuncogott. -Igazából iszogatás alatt nem feltétlen alkoholra gondoltam. - Mondta.
-Ja, akkor jó. - Mosolyogtam, bár ő ezt nem látta.
-Na akkor hogy ha jössz, akkor olyan este hat körül talizunk a szokásos helyen. - Vázolta fel a helyzetet, amire én csak egy "Oké"-t nyögtem ki, ezután pedig bontottuk is a vonalat. Mivel még nem értem haza, ezért úgy döntöttem, hogy elmegyek még, és bevásárolok pár dolgot otthonra. Vettem pár ehető, és könnyen elkészíthető kaját a hét maradék napjaira, illetve pár fontosabb dolgot. Mikor végeztem mentem a pénztárhoz, ahol szerencsére nem volt nagy sor. Lassan sorra is kerültem, ezért gyorsan kivettem mindent a kosaramból, és fizettem a pénztárosnak. Ezután gyorsan beletettem mindent a szatyromba, és mentem is haza. Volt azért súlya a szatyromnak, ezért útközben párszor cserélgetnem kellett a kezeimet, nehogy letörjenek az ujjaim. De végül aztán hazaértem, így pakolhattam mindent a helyére. Elég sok időm volt még este hatig, ezért addig csináltam magamnak egy finom ebédet, és elvégeztem pár házimunkát is. Amint végeztem az ebédeléssel, nekiálltam készülődni, hogy időben odaérhessek. Mivel nem akartam magam nagyon kicsípni, ezért nem vittem túlzásba sem az öltözködést, sem a kiegészítőim felvételét, sem a hajam belövését. Egyszerűen csak felvettem egy fekete farmert, egy fekete pólót, és a fekete bőrdzsekimet. Hmm....Hát mit is mondhatnék? Színes egyéniség vagyok, a magam módján. Amikor már az utolsó simítással is végeztem magamon, felszedtem a fontosabb dolgaimat majd az ajtómat bezárva elindultam. Nem telt sok időbe hogy odaérjek, hiszen közel volt hozzám az a kis park ahova a találkozót szerveztük. Szinte már mindenki ott volt, kivéve Jin-t. Bár ezen meg se lepődünk, mivel ő az egyetlen aki folyton késik. Lepacsiztam a srácokkal, aztán pár perccel később a legidősebb barátunk is megérkezett. Ezután elindultunk egy laza kis iszogató helyre, ahol még az árak is barátságosak voltak.
-Na skacok, ki mit iszik? - Nézett körbe kíváncsian a társaságon JiMin.
-Hát....Én az ünnep miatt az alkoholt most kihagyom. Meg amúgy se kívánom most, szóval nekem szerintem egy limonádé megteszi. - Mondtam egy picit gondolkozón.
-Az nekem is jó lesz szerintem. - Helyeselt JungKook. A többiek is elhatározták hogy mit isznak, így mikor jött a pincér, elmondtuk neki hogy miket szeretnénk inni.

***

Az este egész nyugisan, és vidáman telt a srácokkal, viszont este fél kilenc körül már indultunk kifele. Nem mentünk még haza, inkább sétálgattunk egy kicsit. Útközben elmentünk a temető mellett is, ahol már senki nem volt, viszont rengeteg gyertya égett. Gyönyörű látvány volt.

-Nézzétek, ez a srác már megint itt van! - Hívta fel halkan a figyelmünket JiMin, miközben a temető fele mutatott.

-Miért, ki ez a srác? - Kíváncsiskodtam, hiszen nem ismertem.

-Mi se ismerjük annyira, de azt tudjuk róla, hogy minden nap este kijön a temetőbe amikor már senki nincs itt, és egy sírkő előtt ücsörög hosszú órákon át. - Mesélt V, mire a többiek csak helyeslően bólogattak.

-Hát nem tudom, de szerinem ijesztő.... - Rázkódott meg kicsit Jin. Én nem szóltam semmit, csak kíváncsian néztem a fiút. Olyan ártatlannak tűnt...És olyan elveszettnek. Akárkijét is veszíthette el, biztos nehéz lehet neki feldolgozni. Viszont nem ácsorogtunk ott tovább, indultunk haza hiszen már késő volt. A baj csak az volt, hogy nekem egyfolytában az a srác járt a fejemben. Akármit csináltam, nem tudtam kiverni őt a gondolataimból. Ezért inkább elhatároztam, hogy másnap este odamegyek hozzá, hátha tudnék vele beszélgetni pár dologról. Ám az este folyamán így is alig tudtam aludni, ezért reggel eléggé zombi voltam. De nem érdekelt, csináltam a dolgomat. Ki kellett élveznem még ezt a pár nap szabadságom. Csináltam magamnak egy gyors reggelit, majd összeszedtem magam. Egy picit takarítottam is, azzal is ment az idő. Egyre jobban vártam az estét....Magam se tudom miért, de nagyon izgultam és majd' kiugrott a szívem. Pedig még csak nem is ismerem a srácot, azt se tudom ki ő. Na mindegy. A napom további részében telefonoztam, és pihentem. Mire észbekaptam, már este lett. Ahogy kinéztem az ablakomon, észrevettem hogy bizony eléggé sötét van. Ezért felvettem pár melegebb ruhát, aztán a cipőmet is és indultam. Egy kicsit féltem, de mivel városról van szó ezért nem voltak olyan kihaltak az utcák. Szépen lassan oda is értem a temetőhöz, és pár pillanat alatt ki is szúrtam azt a relytéjes fiút. Már indultam volna oda hozzá, amikor egy másik hang megütötte a fülemet. Gyorsan a mellettem ácsorgó fa mögé elbújtam, és onnan néztem hogy mi történik.

-HoSeok! Te már megint mit keresel itt? - Ment oda hozzá dühösen, egy számomra ismeretlen fiú. Kíváncsian, ugyanakkor kicsit ijedten figyeltem, hogy mit csinál a dühös fiú HoSeok-al. Amint odaért hozzá, egy hatalmas pofont adott neki, minek látványára tátva maradt a szám.
-Miért csinálod ezt velem minden egyes nap? - Nézett fel könnyes szemeivel a mérges srácra, akinek szemei szinte szikrákat szórtak szerencsétlenre.
-Mert tudod jól, hogy utálok itt lenni! - Kiabált az ismererlen fiú.
-De MinHo! Én soha nem kértem, hogy idegyere. Nem kell velem foglalkoznod. Nekem nehéz feldolgoznom anyáék halálát, ezért kötelességemnek érzem hogy kijöjjek a sírjukhoz. - Mondta el a magáét HoSeok, immár sírva. Abban a pillanatban, ahogy meghallottam hogy a szüleiket gyászolja, megszakadt a szívem. Ráadásul szegény srácot még az a MinHo nevezetű fiú is bántja, aki gondolom a bátyja lehet. Erre a testvére már nem szólt semmit, csak fogta magát és elment a temetőből. Ezután lassan odamentem a keservesen síró fiúhoz, és igaz nem tudtam hogy mit mondjak neki vagy mit csináljak, ezért csak megköszörültem a torkomat. Rögtön fel is nézett rám, és láttam rajta, hogy eléggé meg van lepődve.
-Bocsi hogy csak úgy ismeretlenül idejöttem, csak....Tegnap is láttam, hogy itt ücsörögsz. És....Ezért gondoltam beszélgetek veled. - Nyökögtem ki nagy nehezen amire gondoltam.
-Semmi baj, és igen....Minden nap kijövök a szüleim sírjához, mert kötelességemnek érzem. Viszont a bátyám....Ő más. Mindig is kemény és rideg stílusa volt, és engem is sokszor bántott lelkileg és testileg is. - Kezdett el mesélni, amit én figyelmesen hallgattam is. -Egyébként HoSeok vagyok, Jung Ho Seok. - Nyújtotta egyik kezét jelezve, hogy kezetrázzunk.
-Az én nevem pedig, Min Yoon Gi. - Mosolyodtam el kedvesen. És így kezdődött a történetünk HoSeok-al.

***

Az utóbbi két évben, nagyon is jóban lettünk HoSeok-al. Alig fél év alatt lettünk legjobb barátok, majd utána pár hónappal félve, de bejelentette hogy szerelmes belém. Nem álltam ellent a dolognak, hiszen hamarabb beleszerettem, mint ő belém. Így hát már lassan másfél éve vagyunk egy pár, ami MinHo-nak, azaz HoSeok bátyjának nem tetszik. Mi ezzel viszont nem tudunk mit csinálni, ezért nem is nagyon tartjuk vele a kapcsolatot. A barátaim és a szüleim is örültek hogy így egymásra találtunk, és már a srácok se tartották HoSeok-ot furcsának, miután megtudták a történetét. Az egy éves évfordulónk után pedig megbeszéltük, hogy odaköltözhet hozzám, aztán majd a későbbiek folyamán ha készen állunk egy közös kis csemete örökbefogadására, akkor majd keresünk egy nagyobb lakást. Viszont nem akarjuk elsietni a dolgot, hiszen HoSeok is még suliba jár, én pedig dolgozom egész nap, míg ő csak délután.
-YoonGi! Kész az ebéd! - Szólt hangosan, ezzel kizökkentve engem a gondolataimból, és a telefonozásomból.
-Megyek szívem! - Válaszoltam hangosan, majd a parkettán végig csúszkálva lassan kiértem a konyhába, ahol már várt a finom ebéd. -Mi jót főztél? - Érdeklődtem, közben adtam a szájára egy kis csókot.
-Finomat. - Kuncogott, mire én elmosolyodtam. Ezután leültünk az asztalhoz, és nekiálltunk az evésnek.
-Hmm....Ez tényleg nagyon finom lett! - Nyammogtam jóízűen. Ő erre csak bólogatott, aztán folytattuk a falatozást. Akárhányszor néztem rá, mindig elkönyveltem magamban, hogy nekem ő az egyetlen aki kell. Teljes mértékben szeretem őt. Szeretem a mosolyát, a nevetését, a gyönyörű, mogyoróbarna bociszemeit. És persze még sorolhatnám, hogy miket szeretek még benne, de egyszerűbb úgy kimondani, hogy szeretem őt úgy ahogy van. Mert nekem ő a mindenem, és ő az, aki boldogságot hoz az életembe. HoSeok az, aki úgy meg tudja dobogtatni a szívemet, ahogyan eddig még senki más nem. Miután végeztünk a kajálással, kiültünk a nappaliba, és filmeztünk egy picit összebújva.
-Szeretlek YoonGi! - Nézett rám gyönyörű, angyali mosolyával.
-Én is nagyon szeretlek téged, HoSeok! - Mosolyogtam én is, majd adtam neki egy csókot. Ezután hozzám bújt, és néztük a filmet. Igen, ő az én életem szerelme. És nem fogom lecserélni még akkor sem, ha a jó Isten megöl. Nekem akkor is lesz egy angyalom. Ennek az angyalnak pedig Jung Ho Seok a neve.