JungKook Pov.
Szeptember elseje van. A szülinapom, és az iskolakezdés napja. Ilyenkor mindig szidom magam, hogy miért pont ezen a napon akartam a világra jönni? Miért nem pár nappal előbb vagy később? De végül is most már mindegy, hiszen ma lesz 17 éve, hogy úgy döntöttem, ideje lesz kibújnom édesanyám pocakjából. Furcsa belegondolni, hogy már 17 éves vagyok....Még annyi gyerekkori emlék bennem van! Mintha mindegyik most történt volna. De nem, mert nagy részük már tíz évvel ezelőtt történt. Hosszas gondolataimból azonban gyorsan ki kellett másznom, ugyanis mennem kellett iskolába. Abszolút semmi kedvem nem volt hozzá, de sajnos nem tudtam mit csinálni, nem hiányozhattam már az első napon. Gyorsan összekaptam magam, majd rohantam is a hatalmas épületbe. Az egyetlen szerencsém csak az volt, hogy nem kell tíz percnél többet gyalogolnom ahhoz hogy odaérjek, mert viszonylag közel lakok hozzá. Amint odaértem, egyből meg is néztem hogy hol leszek, hiszen azt hogy melyik osztályba fogok járni, azt már rég megtudtam, viszont azt hogy hol kezdem az új évemet, azt csak itt a suliban tudom meg. Elég sok diák ácsorgott a lap előtt, amire ki voltak írva a fontos információk, de a jó szememnek köszönhetően így is le tudtam olvasni a lényeget. Gyorsan oda is mentem a teremhez, hiszen már csak pár percem volt a becsengetésig. Mihelyt odaértem, kinéztem magamnak egy helyet ahol senki nem volt, majd szépen leültem. Előszedtem a telefonomat, és elkezdtem a csengetésig játszani. Ám mikor bejött a tanár, akkor sem hagytam abba a játékot, hanem inkább elfoglaltam magam, hiszen tudtam hogy csak a szokásosakat fogja elmondani. Mikor pedig a játékot is meguntam, figyeltem a tanárra. A szüneteket egyedül töltöttem, mivel nem voltam olyan barátkozós típus. Félénk voltam, viszont ha kellett, tudtam nagyképű és bunkó is lenni. Mások furcsálltak is emiatt, de nem érdekelt. Aki akar, ismerjen meg közelebbről, aki meg nem az meg mondjon rólam azt amit akar, úgyse ismer. Hosszas gondolkozásaim közben sorra teltek le a szünetek is, és az órák is. Mivel ez volt az első nap, ezért nem tanultunk semmit, csak az osztályfőnök mondta el a fontos dolgokat. Délben már végeztünk is, ezért én habozás nélkül fogtam a táskámat, és indultam hazafele. Ám mikor kiértem a suliból, egy eléggé félelmetes srác, megszólított.
-Hova-hova, szépfiú? - Vigyorgott rám ijesztően, majd még két kuncogó barátjával elindult felém. Mondanom sem kell, eléggé megijedtem. Mit akarnak tőlem? Talán meg akarnak verni? Jajj, csak azt ne! Nem szeretném, ha már az első napon szét lennék verve a semmiért....!
-Hát, izé....Haza...? - Dadogtam, hiszen féltem.
-Nem akarsz eljönni velünk? Bejössz nekem, szívesen megismernélek. - Vigyorgott továbbra is a srác, ami nekem még mindig, egy cseppet sem tetszett.
-N...Nem, mivel nem is ismerlek, és....Dolgom is van, ne haragudj! - Motyogtam még mindig félve. Tényleg rendesen be voltam parázva.
-Ohh, hát persze! Hiszen be se mutatkoztam. - Nevetett. -Kim Nam Joon vagyok, de ez a két lökött barátom csak Rap Monster-nek hív, szóval te is nyugodtan hívj így. - Nyújtotta felém a kezét, amit bizonytalanul, de elfogadtam.
-Jeon Jeong Guk. - Bólintottam.
-Szép a neved. Tényleg bejössz nekem. Biztos hogy nem érsz rá? - Érdeklődött, miközben feltűnt az is, hogy elég rendesen megbámult. Nem tudom miért, de abszolút nem tetszik nekem ez a srác....Annyira ijesztő.
-Nem, bocsi. Sietnem kell haza. - Hadartam el gyorsan, majd hátat fordítva nekik hazaindultam. Nem érdekelt a reakciója, és az se hogy mit gondolt rólam. Egyszerűen féltem tőle, és nem akartam vele többet beszélgetni. Lehet hogy mások emiatt gyáva nyuszinak tartanak, de őszintén szólva, leszarom. Ha úgy vesszük, a fiúk is félhetnek néha. Gondolkozásom közben siettem haza ahogy csak tudtam, így egész hamar haza is értem.
-Már meg is érkeztél, öcsi? - Lepődött meg a bátyám JiMin, amikor kissé lihegve berontottam az ajtón.
-Igen, szerencsére. - Bólogattam.
-Miért siettél ennyire? Üldöztek vagy mi? - Kíváncsiskodott tovább, közben bementünk a nappaliba, és leültünk beszélgetni. Úgy döntöttem, elmondom neki ezt a NamJoon nevű srácot, hiszen a testvérem, így joga van tudni. Ezért hát elmeséltem neki az egész történetet, az elejétől a végéig. Amint pedig az utolsó szót is elmondtam, kikértem a véleményét. Bár láttam az arcán, hogy eléggé meglepődött és nem tetszik neki a srác, de azért megkérdeztem hogy mit gondol.
-Hát nem tudom öcskös....Fura a srác, és nem is csodálom hogy megijedtél. Én azt javaslom neked, hogy próbáld meg elkerülni, mert a meséd alapján nem tűnik egy normális fiúnak, inkább csak egy suhancnak. - Mondta el a véleményét, amivel én egyet is értettem. Pont ezért fogom megfogadni a tanácsát, hogy megpróbálom elkerülni őt. Ilyenkor örülök, hogy van egy bátyám, akivel nagyon is testvéri viszonyban vagyunk, és amikor csak tudunk segítünk a másiknak. A hosszas beszélgetés után pedig, ugyan azt csináltuk amit mindig is szoktunk. Játszottunk, és persze mindig én álltam nyerésre, ezzel JiMin-t teljesen felhúzva agyilag. Ilyenkor pedig mindig azt állítja rólam, hogy idegesítő vagyok....Hát ez van. Azonban eléggé hamar este lett, így elvégeztem az esti teendőimet, és mikor végre a puha, kényelmes ágyikómban készültem elaludni, reménykedtem abban, hogy többé nem fog hozzám szólni NamJoon.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése