Hideg, őszi reggel volt a mai. Már csak pár nap volt hátra az ősziszünetből, ami sem a diákoknak, sem a tanároknak nem tetszett. A mai nap, pedig a halott szeretteink megemlékezéséről szólt. Én úgy döntöttem, hogy inkább reggel megyek ki nagyszüleim sírjához, mivel reggel még alig van tömeg, na meg...Szüleimmel se vagyok valami jó viszonyba, úgy két-három éve, ezért velük se szeretnék összefutni. Miután nagy nehezen kikeltem a puha takaróm alól, nekiálltam készülődni, hogy minél hamarabb kiérhessek a temetőbe, a nagyszüleim sírjához. Magamat ismerve pedig, alig fél óra alatt el is tudtam készülni, így indulhattam is venni egy szép mécsest, és egy szép koszorút. Sok ember azt hiszi rólam, hogy önző és ijeszgő vagyok, mert a külsőmről ítélnek el. De igazából nagyon is kedves és érzékeny ember vagyok, és ezt a nagymamám is és a nagypapám is tudta. Imádtam őket, elmondhatatlanul. Nekik mindent el tudtam mondani, mert megértettek....De tavaly elvesztettem a papát, mert az Isten agyvérzéssel vitte magához örökre. Mindannyiunknak borzasztóan nehéz volt feldolgozni, de a legnehezebb mégis a mamának volt. Szegény nem is bírta fél évnél tovább. Idén tavasszal fáradt bele az életbe, és a papa gyászolásába, így szépen csendben ő is örök nyugalomra tért. A nagymamám halála után pedig, a szüleimmel is egyre többet vitatkoztam. Ennek pedig az lett a következménye, hogy elköltöztem egy kisebb albérletbe. Munkát kerestem, de hiába fizet jól, így is nehéz megélnem. Ezért próbálom még végigvinni az utolsó sulis évem, hogy utána pedig egy még jobban fizető állást kereshessek. Hosszas gondolataim közben elérkeztem egy virágüzlethez, amiben találtam is egy nagyon szép koszorút, és gyertyát is. Megvettem mindkettőt, majd indultam a temetőbe, ami szerencsére a bolttal szemben volt. Amint átléptem a kapuján, elkezdtem botorkálni a sírok között. Mikor pedig a temető közelébe érkeztem, sikeresen megtaláltam a már túlságosan is ismert sírt. Hányszor jöttem ki ide, hogy beszeljek velük....Minden szüleimmel való vita után. Óvatosan elhelyeztem a szép koszorút, majd meggyújtottam a gyertyát és azt is ráhelyeztem. Ezután letérdeltem a kő elé, és jobb kezemmel végig simítottam mindkettejük nevén.
-Istenem...Ha tudnátok, hogy mennyire hiányoztok nekem....! - Sóhajtottam, majd lassan lehunytam szemeimet, és halk sírásba kezdtem. Ők voltak a mindeneim, de Isten mégis elvette őket tőlem. Ennyire rossz unoka lettem volna? Dehát ők soha nem szidtak le semmiért. Ahhh...Na mindegy. Visszahozni már úgyse fogja őket. Sajnos...Mihelyt sikerült magamat összeszednem, indultam haza. Ám útközben megcsörrent a telefonom, ezért kíváncsian néztem rá, hogy vajon ki kereshet. Persze egyik legjobb barátom volt az, Namjoon.
-Szia Nam, mondjad! - Köszöntem neki, amint megnyomtam a zöld gombocskát.
-Hello YoonGi! Nem lenne kedved ma eljönni egy kicsit iszogatni meg beszélgetni? Mindenki ott lesz. - Tette fel kérdését, amit én türelmesen végig is hallgattam.
-De, szívesen megyek. Csak nem fogok berúgni, mert egyrészt nincs rá pénzem, másrészt meg ünnep van. - Magyarázkodtam.
-Nyugodj meg, nem is berúgni akarunk. - Kuncogott. -Igazából iszogatás alatt nem feltétlen alkoholra gondoltam. - Mondta.
-Ja, akkor jó. - Mosolyogtam, bár ő ezt nem látta.
-Na akkor hogy ha jössz, akkor olyan este hat körül talizunk a szokásos helyen. - Vázolta fel a helyzetet, amire én csak egy "Oké"-t nyögtem ki, ezután pedig bontottuk is a vonalat. Mivel még nem értem haza, ezért úgy döntöttem, hogy elmegyek még, és bevásárolok pár dolgot otthonra. Vettem pár ehető, és könnyen elkészíthető kaját a hét maradék napjaira, illetve pár fontosabb dolgot. Mikor végeztem mentem a pénztárhoz, ahol szerencsére nem volt nagy sor. Lassan sorra is kerültem, ezért gyorsan kivettem mindent a kosaramból, és fizettem a pénztárosnak. Ezután gyorsan beletettem mindent a szatyromba, és mentem is haza. Volt azért súlya a szatyromnak, ezért útközben párszor cserélgetnem kellett a kezeimet, nehogy letörjenek az ujjaim. De végül aztán hazaértem, így pakolhattam mindent a helyére. Elég sok időm volt még este hatig, ezért addig csináltam magamnak egy finom ebédet, és elvégeztem pár házimunkát is. Amint végeztem az ebédeléssel, nekiálltam készülődni, hogy időben odaérhessek. Mivel nem akartam magam nagyon kicsípni, ezért nem vittem túlzásba sem az öltözködést, sem a kiegészítőim felvételét, sem a hajam belövését. Egyszerűen csak felvettem egy fekete farmert, egy fekete pólót, és a fekete bőrdzsekimet. Hmm....Hát mit is mondhatnék? Színes egyéniség vagyok, a magam módján. Amikor már az utolsó simítással is végeztem magamon, felszedtem a fontosabb dolgaimat majd az ajtómat bezárva elindultam. Nem telt sok időbe hogy odaérjek, hiszen közel volt hozzám az a kis park ahova a találkozót szerveztük. Szinte már mindenki ott volt, kivéve Jin-t. Bár ezen meg se lepődünk, mivel ő az egyetlen aki folyton késik. Lepacsiztam a srácokkal, aztán pár perccel később a legidősebb barátunk is megérkezett. Ezután elindultunk egy laza kis iszogató helyre, ahol még az árak is barátságosak voltak.
-Na skacok, ki mit iszik? - Nézett körbe kíváncsian a társaságon JiMin.
-Hát....Én az ünnep miatt az alkoholt most kihagyom. Meg amúgy se kívánom most, szóval nekem szerintem egy limonádé megteszi. - Mondtam egy picit gondolkozón.
-Az nekem is jó lesz szerintem. - Helyeselt JungKook. A többiek is elhatározták hogy mit isznak, így mikor jött a pincér, elmondtuk neki hogy miket szeretnénk inni.
***
Az este egész nyugisan, és vidáman telt a srácokkal, viszont este fél kilenc körül már indultunk kifele. Nem mentünk még haza, inkább sétálgattunk egy kicsit. Útközben elmentünk a temető mellett is, ahol már senki nem volt, viszont rengeteg gyertya égett. Gyönyörű látvány volt.
-Nézzétek, ez a srác már megint itt van! - Hívta fel halkan a figyelmünket JiMin, miközben a temető fele mutatott.
-Miért, ki ez a srác? - Kíváncsiskodtam, hiszen nem ismertem.
-Mi se ismerjük annyira, de azt tudjuk róla, hogy minden nap este kijön a temetőbe amikor már senki nincs itt, és egy sírkő előtt ücsörög hosszú órákon át. - Mesélt V, mire a többiek csak helyeslően bólogattak.
-Hát nem tudom, de szerinem ijesztő.... - Rázkódott meg kicsit Jin. Én nem szóltam semmit, csak kíváncsian néztem a fiút. Olyan ártatlannak tűnt...És olyan elveszettnek. Akárkijét is veszíthette el, biztos nehéz lehet neki feldolgozni. Viszont nem ácsorogtunk ott tovább, indultunk haza hiszen már késő volt. A baj csak az volt, hogy nekem egyfolytában az a srác járt a fejemben. Akármit csináltam, nem tudtam kiverni őt a gondolataimból. Ezért inkább elhatároztam, hogy másnap este odamegyek hozzá, hátha tudnék vele beszélgetni pár dologról. Ám az este folyamán így is alig tudtam aludni, ezért reggel eléggé zombi voltam. De nem érdekelt, csináltam a dolgomat. Ki kellett élveznem még ezt a pár nap szabadságom. Csináltam magamnak egy gyors reggelit, majd összeszedtem magam. Egy picit takarítottam is, azzal is ment az idő. Egyre jobban vártam az estét....Magam se tudom miért, de nagyon izgultam és majd' kiugrott a szívem. Pedig még csak nem is ismerem a srácot, azt se tudom ki ő. Na mindegy. A napom további részében telefonoztam, és pihentem. Mire észbekaptam, már este lett. Ahogy kinéztem az ablakomon, észrevettem hogy bizony eléggé sötét van. Ezért felvettem pár melegebb ruhát, aztán a cipőmet is és indultam. Egy kicsit féltem, de mivel városról van szó ezért nem voltak olyan kihaltak az utcák. Szépen lassan oda is értem a temetőhöz, és pár pillanat alatt ki is szúrtam azt a relytéjes fiút. Már indultam volna oda hozzá, amikor egy másik hang megütötte a fülemet. Gyorsan a mellettem ácsorgó fa mögé elbújtam, és onnan néztem hogy mi történik.
-HoSeok! Te már megint mit keresel itt? - Ment oda hozzá dühösen, egy számomra ismeretlen fiú. Kíváncsian, ugyanakkor kicsit ijedten figyeltem, hogy mit csinál a dühös fiú HoSeok-al. Amint odaért hozzá, egy hatalmas pofont adott neki, minek látványára tátva maradt a szám.
-Miért csinálod ezt velem minden egyes nap? - Nézett fel könnyes szemeivel a mérges srácra, akinek szemei szinte szikrákat szórtak szerencsétlenre.
-Mert tudod jól, hogy utálok itt lenni! - Kiabált az ismererlen fiú.
-De MinHo! Én soha nem kértem, hogy idegyere. Nem kell velem foglalkoznod. Nekem nehéz feldolgoznom anyáék halálát, ezért kötelességemnek érzem hogy kijöjjek a sírjukhoz. - Mondta el a magáét HoSeok, immár sírva. Abban a pillanatban, ahogy meghallottam hogy a szüleiket gyászolja, megszakadt a szívem. Ráadásul szegény srácot még az a MinHo nevezetű fiú is bántja, aki gondolom a bátyja lehet. Erre a testvére már nem szólt semmit, csak fogta magát és elment a temetőből. Ezután lassan odamentem a keservesen síró fiúhoz, és igaz nem tudtam hogy mit mondjak neki vagy mit csináljak, ezért csak megköszörültem a torkomat. Rögtön fel is nézett rám, és láttam rajta, hogy eléggé meg van lepődve.
-Bocsi hogy csak úgy ismeretlenül idejöttem, csak....Tegnap is láttam, hogy itt ücsörögsz. És....Ezért gondoltam beszélgetek veled. - Nyökögtem ki nagy nehezen amire gondoltam.
-Semmi baj, és igen....Minden nap kijövök a szüleim sírjához, mert kötelességemnek érzem. Viszont a bátyám....Ő más. Mindig is kemény és rideg stílusa volt, és engem is sokszor bántott lelkileg és testileg is. - Kezdett el mesélni, amit én figyelmesen hallgattam is. -Egyébként HoSeok vagyok, Jung Ho Seok. - Nyújtotta egyik kezét jelezve, hogy kezetrázzunk.
-Az én nevem pedig, Min Yoon Gi. - Mosolyodtam el kedvesen. És így kezdődött a történetünk HoSeok-al.
-Miért csinálod ezt velem minden egyes nap? - Nézett fel könnyes szemeivel a mérges srácra, akinek szemei szinte szikrákat szórtak szerencsétlenre.
-Mert tudod jól, hogy utálok itt lenni! - Kiabált az ismererlen fiú.
-De MinHo! Én soha nem kértem, hogy idegyere. Nem kell velem foglalkoznod. Nekem nehéz feldolgoznom anyáék halálát, ezért kötelességemnek érzem hogy kijöjjek a sírjukhoz. - Mondta el a magáét HoSeok, immár sírva. Abban a pillanatban, ahogy meghallottam hogy a szüleiket gyászolja, megszakadt a szívem. Ráadásul szegény srácot még az a MinHo nevezetű fiú is bántja, aki gondolom a bátyja lehet. Erre a testvére már nem szólt semmit, csak fogta magát és elment a temetőből. Ezután lassan odamentem a keservesen síró fiúhoz, és igaz nem tudtam hogy mit mondjak neki vagy mit csináljak, ezért csak megköszörültem a torkomat. Rögtön fel is nézett rám, és láttam rajta, hogy eléggé meg van lepődve.
-Bocsi hogy csak úgy ismeretlenül idejöttem, csak....Tegnap is láttam, hogy itt ücsörögsz. És....Ezért gondoltam beszélgetek veled. - Nyökögtem ki nagy nehezen amire gondoltam.
-Semmi baj, és igen....Minden nap kijövök a szüleim sírjához, mert kötelességemnek érzem. Viszont a bátyám....Ő más. Mindig is kemény és rideg stílusa volt, és engem is sokszor bántott lelkileg és testileg is. - Kezdett el mesélni, amit én figyelmesen hallgattam is. -Egyébként HoSeok vagyok, Jung Ho Seok. - Nyújtotta egyik kezét jelezve, hogy kezetrázzunk.
-Az én nevem pedig, Min Yoon Gi. - Mosolyodtam el kedvesen. És így kezdődött a történetünk HoSeok-al.
***
Az utóbbi két évben, nagyon is jóban lettünk HoSeok-al. Alig fél év alatt lettünk legjobb barátok, majd utána pár hónappal félve, de bejelentette hogy szerelmes belém. Nem álltam ellent a dolognak, hiszen hamarabb beleszerettem, mint ő belém. Így hát már lassan másfél éve vagyunk egy pár, ami MinHo-nak, azaz HoSeok bátyjának nem tetszik. Mi ezzel viszont nem tudunk mit csinálni, ezért nem is nagyon tartjuk vele a kapcsolatot. A barátaim és a szüleim is örültek hogy így egymásra találtunk, és már a srácok se tartották HoSeok-ot furcsának, miután megtudták a történetét. Az egy éves évfordulónk után pedig megbeszéltük, hogy odaköltözhet hozzám, aztán majd a későbbiek folyamán ha készen állunk egy közös kis csemete örökbefogadására, akkor majd keresünk egy nagyobb lakást. Viszont nem akarjuk elsietni a dolgot, hiszen HoSeok is még suliba jár, én pedig dolgozom egész nap, míg ő csak délután.
-YoonGi! Kész az ebéd! - Szólt hangosan, ezzel kizökkentve engem a gondolataimból, és a telefonozásomból.
-Megyek szívem! - Válaszoltam hangosan, majd a parkettán végig csúszkálva lassan kiértem a konyhába, ahol már várt a finom ebéd. -Mi jót főztél? - Érdeklődtem, közben adtam a szájára egy kis csókot.
-Finomat. - Kuncogott, mire én elmosolyodtam. Ezután leültünk az asztalhoz, és nekiálltunk az evésnek.
-Hmm....Ez tényleg nagyon finom lett! - Nyammogtam jóízűen. Ő erre csak bólogatott, aztán folytattuk a falatozást. Akárhányszor néztem rá, mindig elkönyveltem magamban, hogy nekem ő az egyetlen aki kell. Teljes mértékben szeretem őt. Szeretem a mosolyát, a nevetését, a gyönyörű, mogyoróbarna bociszemeit. És persze még sorolhatnám, hogy miket szeretek még benne, de egyszerűbb úgy kimondani, hogy szeretem őt úgy ahogy van. Mert nekem ő a mindenem, és ő az, aki boldogságot hoz az életembe. HoSeok az, aki úgy meg tudja dobogtatni a szívemet, ahogyan eddig még senki más nem. Miután végeztünk a kajálással, kiültünk a nappaliba, és filmeztünk egy picit összebújva.
-Szeretlek YoonGi! - Nézett rám gyönyörű, angyali mosolyával.
-Én is nagyon szeretlek téged, HoSeok! - Mosolyogtam én is, majd adtam neki egy csókot. Ezután hozzám bújt, és néztük a filmet. Igen, ő az én életem szerelme. És nem fogom lecserélni még akkor sem, ha a jó Isten megöl. Nekem akkor is lesz egy angyalom. Ennek az angyalnak pedig Jung Ho Seok a neve.
-YoonGi! Kész az ebéd! - Szólt hangosan, ezzel kizökkentve engem a gondolataimból, és a telefonozásomból.
-Megyek szívem! - Válaszoltam hangosan, majd a parkettán végig csúszkálva lassan kiértem a konyhába, ahol már várt a finom ebéd. -Mi jót főztél? - Érdeklődtem, közben adtam a szájára egy kis csókot.
-Finomat. - Kuncogott, mire én elmosolyodtam. Ezután leültünk az asztalhoz, és nekiálltunk az evésnek.
-Hmm....Ez tényleg nagyon finom lett! - Nyammogtam jóízűen. Ő erre csak bólogatott, aztán folytattuk a falatozást. Akárhányszor néztem rá, mindig elkönyveltem magamban, hogy nekem ő az egyetlen aki kell. Teljes mértékben szeretem őt. Szeretem a mosolyát, a nevetését, a gyönyörű, mogyoróbarna bociszemeit. És persze még sorolhatnám, hogy miket szeretek még benne, de egyszerűbb úgy kimondani, hogy szeretem őt úgy ahogy van. Mert nekem ő a mindenem, és ő az, aki boldogságot hoz az életembe. HoSeok az, aki úgy meg tudja dobogtatni a szívemet, ahogyan eddig még senki más nem. Miután végeztünk a kajálással, kiültünk a nappaliba, és filmeztünk egy picit összebújva.
-Szeretlek YoonGi! - Nézett rám gyönyörű, angyali mosolyával.
-Én is nagyon szeretlek téged, HoSeok! - Mosolyogtam én is, majd adtam neki egy csókot. Ezután hozzám bújt, és néztük a filmet. Igen, ő az én életem szerelme. És nem fogom lecserélni még akkor sem, ha a jó Isten megöl. Nekem akkor is lesz egy angyalom. Ennek az angyalnak pedig Jung Ho Seok a neve.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése