Egész nap tiszta idegbeteg voltam, miután hazamentem szerelmemtől. Izgultam a meghallgatás miatt, nagyon is. Így amint hazaértem, rögtön nekiálltam gyakorolni, hogy jól sikerüljön. Énekeltem legalább másfél órát, utána elgyakoroltam az összes táncot, amit még a táborokban tanultunk. Mikor végeztem, boldogan álltam szembe a ténnyel, hogy bizony nem lesz velem nagy probléma. Legalábbis remélem...Táncolás után elmentem fürdeni, ami segített le nyugodni, de még így is görcsben állt a gyomrom. Fürdés után pedig aludni mentem, hogy a meghallgatásra ne zombik módjára érjek oda, hanem normálisan. Elég hamar el is aludtam, de az izgatottság miatt viszont korán is keltem. Az indulásig ugyanis még legalább egy óra volt. Vállamat megrántva elbattyogtam a szekrényemhez, és valami nem túl otthonias, de nem is túl ünnepélyes göncöket vettem magamra. Mihelyt végeztem az öltözködéssel, bementem a fürdőbe, és a csap feletti kis nyégzet alakú tükröcskében levő tükörképemre néztem. Te jó ég! Azt hiszem, sok dolgom lesz...Megfésülködtem, utána megmostam az arcomat, amire aztán pakolást is tettem, hogy szép, sima bőröm legyen. Miközben a fehér krém rajta volt az egész arcomon, a fogkefémre nyomtam a mentolos ízű fogkrémből, majd jó alaposan megmostam a fogaimat. Ha csodás mosolyt akarok villantani, akkor nem szabad ki hagynom a fogaim meg tisztítását. Na meg...TaeHyung-ot is a mosolyommal szoktam el varázsolni. Gondolataim közben végeztem majdnem mindennel, ugyanis az enyhe smink még hátra volt. Megfogtam anyukám egyik fekete szemceruzáját, és nagyon halványan végighúztam a szemem belső részén. Persze sikeresen a szemembe is belenyúltam, amitől aztán könnyezni kezdtem. Ahjj...Nem is te lennél JiMin. Végül aztán elkínlódtam magam mindennel, ezért elköszönve a szurkoló szüleimtől, indultam is páromért. Mint valami tank, úgy szántottam végig azt a két utcát, amiken át kellett mennem, hogy odaérjek Tae-hez. Mikor odaértem, bekopogtattam. Pár perc múlva nyílt is az ajtó, amit most szerelmem anyukája, azaz a jelenlegi anyósom nyitott ki. És vajon kit láttam a háttérben? Hát egy őrülten rohangáló Kim Tae Hyung-ot. Ráadásul csak akkor vett észre, amikor az anyukája szólt neki, hogy itt vagyok.
-Jajj JiMin! - Rohant oda hozzám, és megölelt.
-Mondjad! - Viszonoztam ölelését mosolyogva.
-Szerinted mit vegyek fel? Valami ünnepélyeset? - Nézett rám nagy, kétségbeesett szemekkel.
-Dehogyis! Elég lesz valami divatos. Mint amilyenek rajtam is vannak. - Kuncogtam, mire ő bólintott, majd nyomott egy puszit a számra. Ezután felhúzott a szobájába, így segítettem neki kiválasztani a ruháit. Felvette őket, utána pedig indultunk is. Szerencsére még nem voltunk késésben, de azért siettünk. Ám útközben eszembe jutott egy dolog, ezért hirtelen megálltam.
-Most miért álltál meg? - Kérdezte szerelmem.
-Tudod egyáltalán, hogy hova kell menni? - Néztem rá kíváncsian, mire ő csak hevesen bólogatni kezdett.
-Persze! Mindent elolvastam, ami rajta volt a plakáton. - Mondta magabiztosan. Nem szóltam semmit, hanem hagytam, hogy vezessen. Egy kis séta után meg is érkeztünk egy hatalmas épülethez, aminek a belseje tömve volt korunkbeli fiúkkal.
-Azta! Jó sokan jelentkeztek. - Ámult párom, én meg csak bólogattam. Lassan beljebb mentünk, és akkor odajött hozzánk egy nő. Nem szólt semmit, csak mindkettőnk mellkasára ragasztott egy-egy sorszámot. Ezek szerint így hívnak majd be minket. Gondolataimból TaeTae zökkentett ki azzal, hogy kezét rá tette az enyémre. Kíváncsian néztem rá és láttam, hogy a földet bámulja. Gyorsan körülnéztem, aztán mikor tudatosult bennem, hogy senki nem figyel minket, nyomtam egy gyors puszit az arcára jelezve, hogy nem kell izgulnia. Erre egyből rám kapta a tekintetét, így tökéletesen láttam szemei gyönyörű csillogását, ami még az égen elhelyezkedő csillagokénál is szebb volt. Rá mosolyogtam, majd gyengéden végigsimítottam kézfején.
-Nyugi, nem lesz baj! - Mondtam, bár azért bennem is volt félelem. Rengeteg fiú volt előttünk, de még utánunk is jöttek jó páran. Szóval sokat kellett várnunk, hogy végre minket is halljanak. Csak vártunk és vártunk, közben egyre jobban izgultunk. Szinte az egész testünk remegett, a gyomrunk görcsben állt, a szívünk pedig majd' kiugrott a helyéről. Az izzadtság cseppeket is, szinte másodpercenként törölgettük le homlokunkról és kezeinkről. De végül a sok várakozás után, kimondták az én számomat is. Még egy utolsó mosolyt villantottam szerelmemnek, majd nagy levegőt véve bementem. Egy színház előadó terméhez hasonlított a hely, ahova behívtak. Felmentem a színpadra, közben a kezembe nyomtak egy mikrofont. Olyan fura volt, hiszen még soha nem fogtam a kezemben igazi mikrofont. Ám nem gyönyörködhettem benne sokáig, hiszen az előttem elhelyezkedő két férfi, bizonyára nem ért rá.
-Szervusz! Mi a neved? - Kérdezte kedvesen egy kicsit testesebb férfi. Nagyot nyeltem, majd a számhoz emeltem a mikrofont, és beleszóltam.
-Jónapot! A nevem Park Ji Min! - Hajoltam meg illedelmesen.
-Jól van JiMin. Akkor kezdheted is. Zene nincs, mindenki magától énekel, mert így jobban halljuk, hogy kinek milyen hangja van. - Magyarázkodott, amire én csak bólogattam, jelezve, hogy értem a helyzetet. -Apropó...Mit fogsz csinálni? Énekelni, vagy rappelni? - Tette fel újabb kérdéseit. Hogy mi? Rappelni is lehet? Hát ezt nem gondoltam volna. Mondjuk azt se, hogy úgy fogom magam érezni, mintha valami tehetségkutatóban lennék, és minden kamera engem filmezne, hogy a TV-ben is láthassanak.
-Énekelni. - Remegett meg kicsit a hangom. Bólintottak, aztán a kicsit testes férfi intett a kezével, hogy kezdhetem. Neki is kezdtem az éneklésnek. Lehunytam szemeimet, így sikerült lenyugodnom, és teljes mértékben a dalra koncentrálnom, hogy minden hangszínt tökéletesen énekeljek ki. Nem is ment rosszul, viszont mikor a közepénél tartottam, leállítottak. Megijedtem. Valamit rosszul csináltam? Talán az volt a bajuk, hogy nem rájuk néztem? Teljesen bepánikoltam. Nem tudtam, hogy mit ronthattam el.
-Nos...JiMin! - Kezdett bele a mondandójába a testes férfi, mert a másik az csak ült, és nézett. -Meg kell mondjam, hogy nagyon szép hangod van. Az eddigi fiúk akiket meg hallgattunk, borzalmasan hamisak voltak. De neked szép, tiszta hangod van. - Mondta el a véleményeit, amik igazán jól estek. Ezután kiküldött mondván, hogy ha mindenkit meghallgattak, akkor bejelentik hogy kik azok, akik jól teljesítettek. Még Tae-vel se tudtam beszélni, mert amint kijöttem, őt már hívták is be. A nagy zajtól nem hallottam szerelmem hangját, ami azért aggasztott. De szerencsére alig öt perccel később, ki is jött. Megijedtem, ugyanis az arckifejezése szomorúnak tűnt. Ne, ne, ne! Nem lehet, hogy nem adtak neki esélyt! Felpattantam a székről amin ültem, majd odarohantam hozzá.
-Tae! Hogy sikerült? - Tettem fel egyből kérdésemet.
-JiMin... - Kezdett bele szomorú hangon, aztán hirtelen rámkapta a tekintetét, és szélesen elvigyorodott. -Tetszettem nekik, megdícsértek! - Ugrott bele a nyakamba, én pedig csak álltam ott, mint a cövek.
-Jajj te hülye! A szívrohamot hoztad rám. Már azt hittem, hogy nem sikerült. - Mormogtam megkönnyebbülten. Erre ő csak kiröhögött.
-Mit szólnál, ha elmennénk inni egy turmixot? - Nézett kíváncsian szemeimbe.
-Rendben, menjünk! - Mosolyogtam. -De előbb még várjuk meg, hogy milyen döntést hoznak. - Mondtam, majd visszaültünk a helyünkre. Legalább fél órán keresztül csak vártunk, eközben TaeTae a vállamara hajtotta a fejét. Elmosolyodtam, és ekkor nyílt az ajtó is. Mindenki felállt aki ült, és meghajoltunk a két férfi előtt.
-Kedves ifjú urak! Meg hoztuk a döntést. Az új csapat, hét fiúból fog állni. - Vázolta fel a helyzetet. Szent isten...Ebből a harminc fiúból hogy sikerült kiválasztaniuk hetet? Ahh...Na mindegy, a fő, hogy megtudjuk hogy kiket választottak. Hogy ki az a hét fiú, akikből egy banda lesz. -Ez a hét fiú pedig... - Vette elő a névsorát, mi pedig már izgatottan vártuk, hogy sorolja a neveket. -Kim Nam Joon, Min Yoon Gi, Jung Ho Seok, Kim Seok Jin, Park Ji Min, Kim Tae Hyung, és végül Jeon Jeong Guk. - Sorolta fel mind a hét nevet, ám mikor a milyenket is meghallottam, leblokkoltam. Nem akartam elhinni, hogy tényleg sikerült. Amíg én sokkoltan bámultam magam elé, addig az egyik férfi elmondta a fontos információkat. Újabb fél óra megbeszélés után mindenki mehetett a dolgára. Szerelmemnek úgy kellett maga után húznia, mert annyira le voltam sokkolva. Egyszerűen képtelen voltam felfogni, hogy olyan sok fiú közül, tényleg kiválasztottak minket. A következő dolog amire feleszméltem, hogy leültünk egy asztalhoz, és kértük a turmixunkat. Alig pár perccel később már ki is hozták nekünk. Elkezdtük inni a gyümölcsös italt, közben párom elővette a telefonját.
-Csináljunk egy képet! - Kérlelt boci szemekkel.
-Rendben. - Bólintottam, és belenéztem a kamerába. Láttam hogy
-Úr isten! Hogy tudsz te ilyen irtó sexy fejet vágni? - Kérdezte, mire én vigyorogni kezdtem.
-Csak úgy, ahogy te. - Bókoltam, szemöldökeimet húzogatva. És tessék...Megint sikerült zavarba hoznom. Jajj, annyira boldog vagyok, hogy mindkettőnket kiválasztottak! Csak tényleg egy bökkenő van...Mit fogunk csinálni, ha nem viselnek minket el, mint egy pár? Nem szeretnénk egymással szakítani, de lehet hogy muszáj lesz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése