Elmondhatatlanul örültem, hogy JiMin-el végre újra együtt vagyunk. Annak már kevésbé, hogy HoSeok emiatt összeverte, amiből én is kaptam egy ütést. Békésen aludtunk volna, ha nekem nem lett volna rossz álmom. Álmomban ugyanis J-Hope addig ütötte a földön fekvő szerelmemet, amíg meg nem halt. Az éjszaka közepén riadtan ültem fel az ágyban, a levegőt pedig folyamatosan kapkodtam. Teljesen levert a víz, és sírhatnékom lett. Arcomat kezeimbe temettem, majd útjukra engedtem könnyeimet.
-Hé! TaeTae, mi van? - Ült fel hozzám aggódón JiMin, és egyik kezével a hátamat kezdte simogatni.
-J...JiMin! Szörnyű álmom volt... - Mondtam el neki gondomat zokogva.
-Ohh...Semmi baj! Itt vagyok. - Ölelt magához szorosan, közben visszadőlt velem az ágyba. Kezeimet elhessegette arcomról, aztán egyik kezével az arcomra simított, majd lágyan megcsókolt. Aranyos gesztusával sikerült is megnyugtatnia, így mellkasába fúrva a fejemet, lassan el is aludtam. Reggel azonban ahelyett, hogy párom édes ajkaira keltem volna, inkább hangos kiabálásra lettünk figyelmesek.
-Hol van JiMin? - Hallottuk meg a menedzser hangját. Mi az Isten? Mit keres itt? Elaludtunk volna? És miért kell neki JiMin?
-Fent a régi szobánkban. - Válaszolt a leader, mire nem sokkal később a férfi be is robbant a szobánkba.
-Édes Istenem... - Fogta a fejét. -Nem vagytok normálisak! Mire volt jó ez az egész? JiMin az ég szerelmére! TaeHyung, te se vagy különb. - Mormogta a magáét mérgesen. -Abba nem gondoltatok bele, hogy ha esetleg elmondanátok már az elején a kettőtök közt levő dolgot, akkor nem lett volna ekkora balhé? - Tette fel kérdését, mire mi csak lesütöttük a szemünket.
-Sajnáljuk... - Mondta halkan párom.
-JiMin! Egy sajnálattal semmit nem érsz! - Akadt ki újra a menedzser. -Most több napig szabadságot kell nektek adnom, hogy rendbe jöjjön az arcotok. És ha kitudódott volna? Ahhh...Reménytelenek vagytok. - Folytatta dühöngését. -Most egyenlőre kaptok három nap szabadságot, de csak azért, mert az eddigi munkátokkal jól haladtatok, és egyre népszerűbbek vagytok. A többiről majd később beszélünk. - Vázolta fel a helyzetet, mire mi csak bólintottunk. Ezután kiment a szobánkból, ezzel újra magunkra hagyva minket. Nagyot sóhajtottunk, majd nekiálltunk felöltözni. A jó az, hogy legalább pihenhetünk. Mostanában úgy is keveset aludtunk. Mikor elrendeztük magunkat, és lementünk a nappaliba, leültünk TV-t nézni. Én beleültem JiMin ölébe, mire ő nyomott egy kis csókot a vállamra. Észre se vettük, de HoSeok megállt mellettünk.
-Legalább ne előttem csináljátok! - Szólt ránk.
-Ugyan már J-Hope! Én beleszóltam azokba a dolgokba, amiket te csináltál Tae-vel? Nem! Elviseltem, pedig rohadtul szarul esett. Úgy hogy jobb lenne, ha te is elfogadnád, hogy ez a helyzet. - Mondta meg neki a magáét szerelmem, bár én előre éreztem, hogy ebből megint baj lesz.
-Nem fogom elfogadni, mert még mindig szeretem őt! - Kiabált rá HoSeok JiMin-re. Gyorsan felpattantam, és szembeálltam vele.
-HoSeok, kérlek nyugodj le! - Néztem rá kérlelőn. -Sajnálom, hogy hazudtunk neked és a többieknek, de az igazság az, hogy...Féltünk. Azt hittük, hogy ha majd a banda ismerkedésénél meglátjátok, hogy fogjuk egymás kezét, meg puszikat adunk egymásnak, akkor undorodni fogtok tőlünk, és kiközösítetek. Nem akartunk kockáztatni, ezért...Pár nappal a banda alakulása után, szakítottunk erre a kis időre. - Meséltem el neki az igaz történetünk egy részét, majd a folytatás előtt sóhajtottam egyet. -De aztán feltűnt, hogy velem furcsán viselkedsz. Mindig ölelgettél, és kerested a társaságom. Aztán sorra jöttek a véletlen dolgok, mint például az a csók, amit én adtam neked először, mikor szomorú voltál. Persze te félreértetted, és nem is érdekelt a mondandóm. Hiába próbáltam megmagyarázni, hogy az nekem nem jelentett semmit, csak véletlen volt, te nem törődtél vele. Kérdés nélkül felhoztad nekem a döntést, hogy összejöjjek e veled, vagy ne. Ráadásul alig egy napot hagytál gondolkozni. Megijedtem, fogalmam sem volt, hogy mit csináljak. Az járt a fejemben, hogy ha nemet mondok neked, akkor valami őrültséget fogsz magaddal csinálni, ha meg igent, akkor hazudni fogok neked, és én nem leszek olyan boldog, ráadásul JiMin se. Végül mégis a hazudás mellett döntöttem. Ezért mondtam neked igent. Mert nem akartam, hogy bajod essen. - Mondtam el a történet további részeit is, közben észrevettem, hogy könnyei útnak eredtek. -Én...Tényleg nagyon sajnálom, hogy átvertünk. Nem kellett volna, ez igaz. Kérlek, ne haragudj! - Néztem szemeibe szomorúan, ám ő nem válaszolt, csak megfordult, és kiment a nappaliból. Szomorúan lehajtottam a fejemet, majd visszaültem JiMin mellé a kanapéra, és hozzábújtam. Én tényleg nem akartam megbántani HoSeok-ot. De...Ezt az egészet csakis miatta tettem, mert nem akartam, hogy baja essen. Hahhh...Mindegy. Remélhetőleg majd megbékél. Mivel párom válla már nem igazán volt kényelmes, ezért inkább az ölébe fektettem fejemet. Mosolyogva lehajolt hozzám, aztán ajkaimra nyomott egy gyengéd csókot. A kis csók után folytattuk a TV nézését, viszont én egyre jobban kezdtem fáradni. Végül nem bírtam nyitva tartani a szemem, így nem sokkal később, el is aludtam szerelmem ölében.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése