Ikrek átka(YoonMin): 2.rész - Engedd meg, hogy segítsek!

JiMin Pov.

Amikor megéreztem meleg kezét az enyémhez érni, rögtön ránéztem. Észrevettem, hogy zavarba esett, és még a kezét is visszahúzta magához. Elmosolyodtam, majd elkezdtem összeszedni a cuccait.
-Engedd meg, hogy segítsek! - Mondtam kedvesen.
-K...Köszi! - Dadogta, mire én kuncogni kezdtem. Annyira aranyos volt!
-Nincs mit! - Néztem rá még mindig vigyorogva, aztán felálltunk, mivel sikeresen összeszedtem mindenét a földről. -Egyébként JiMin vagyok. Park Ji Min. - Nyújtottam neki óvatosan az egyik kezemet, ő pedig kezet rázott velem.
-Min Yoon Gi. Köszönöm a segítséget! - Mosolyodott el zavartan.
-Ugyan, semmiség. - Legyintettem, miután elvette tőlem az összes cuccát. Visszatette őket a táskájába, majd újra rámnézett.
-Öhmm...Akkor én most...Mennék is. - Motyogta, közben arca kezdett egyre pirosabb lenni.
-Megyek veled, hiszen az osztálytársam vagy. - Nevettem. Nem szólt semmit, csak bólintott egyet. Együtt folytattuk utunkat a teremig, és mihelyt leültünk a helyünkre, már be is csengettek. Persze Tae egyből megkérdezte, hogy merre jártam, én pedig el is meséltem neki a történteket. Eléggé meglepődött, de örült, hogy elkezdtem vele ismerkedni. Lassan a tanár is megérkezett, és rögtön be is jelentette, hogy valaki felelni fog. Volt egy olyan érzésem, hogy vagy engem, vagy az öcsémet fogja felszólítani...Bár nekem nem okozott volna gondot, mert szeretem a biológiát, és jó is vagyok belőle.
-Aki felelni fog, az Park Tae Hyung. - Mondta ki öcsém nevét, aki könyörgően nézett rám jelezve, hogy megint "keverjük össze egymást". Én értve a célzást, bólintottam egyet, majd felálltam. -Te nem JiMin vagy? - Nézett rám furcsán a tanár.
-Nem. Ő JiMin. - Ráztam meg a fejemet, közben Tae-re mutattam. Erre a tanár úr csak megrántotta a vállát, és elkezdte feltenni a kérdéseit. Elég könnyű volt az egész, ezért ötöst is kaptam, jobban mondva az öcsémnek szereztem egy ötöst. Na ja...Mi jó ikertesók vagyunk, mert soha nem buktatjuk meg egymást. Amint helyet foglaltam, TaeTae rögtön rám vezette hálás tekintetét, mire én csak mosolyogtam. Az óra további részét jegyzeteléssel töltöttem, ahogyan öcsém is. Alig fél oldalt írtunk le, és már ki is csengettek. Elpakoltunk, és indultunk a következő órára.
-Tényleg TaeHyung felelt? - Érdeklődött Jin.
-Nem. Én voltam. - Mondtam.
-Öcsém...Nekem is kell egy ikertesó! - Hüledezett J-Hope. -Akkor legalább nem kapnék egyest, feltéve, ha ő tudja. - Mosolygott.
-Hát HoSeok...Tudod, ha tanulnál, akkor se kapnál egyest. - Oktatta Jin. -Ehhez nem feltétlenül kell ikertestvér. - Kuncogott.
-Tae-vel is csak annyi a baj, hogy borzalmasan alszik. - Röhögtem, mire öcsém durcásan vállon ütött.
-Nem is alszok borzalmasan! - Háborgott.
-Dehogyisnem...Ma éjjel is leestem miattad az ágyról, mert megint partra vetett halat játszottál álmodban. - Nevettem tovább, mire a többiek is követték példámat. Ám a nagy nevetgélés közben nem vettem észre, hogy alig két méterre tőlünk, YoonGi verekedésbe keveredett. Az egyik osztálytársunk jó erősen meglökte, így a fiú véletlenül nekem jött. Azonban az egyensúlyom megadta magát, ezért nem tudtam talpon maradni. Hangos, fájdalmas koppanással érkeztem a földre, míg YoonGi rajtam feküdt. -Au! - Szisszentem fel, közben a sajgó fejemre tettem a kezem. Lassan kinyitottam a szemem, majd egy lesokkolt YoonGi-val találtam szemben magam. Vészesen közel volt, de én csak örültem neki. Így jobban szemügyre tudtam venni gyönyörű, még a lányokénál is szebb arcát. A baj csak az volt, hogy túl hamar felpattant rólam, utána pedig felsegített.
-N...Ne haragudj! Véletlen volt, sajnálom! - Esedezett bocsánatomért.
-Semmi baj, előfordul. - Mutattam neki fehér fogaimat. -Tudom, hogy nem te vagy a hibás, hanem az a három nyomorék ott, mögötted. - Mondtam, aztán odamentem a hangosan röhögő fiúkhoz. -Tényleg rohadt vicces... - Mormogtam.
-Az. Csodálom, hogy még nem smároltál vele. - Vigyorgott rám az egyik.
-J...JiMin, ne! Hagyjad, felesleges velük foglalkozni. - Kérlelt, közben kezével óvatosan, félénken megérintette a vállamat. Nagy levegőt vettem, így nagyjából sikerült lebyugodnom. A többi beszólásukkal már nem is foglalkoztam, inkább mentünk az utolsó óránkra.