Fáradtan keltem ki az ágyból szerelmem, Jin kérésére, és totyogtam el a legkisebb fiúnkhoz, JungKook-hoz. Nagyjából tizenöt éve vagyunk együtt, és azóta öt fiút fogadtunk örökbe. Először a mostanra már tizenöt éves YoonGi-t, utána a most tizenhárom éves NamJoon-t, aztán egy ikerpárt is, akik jelenleg még csak nyolc évesek. Az idősebbiket JiMin-nek, míg a fiatalabbikat TaeHyung-nak neveztük el. Persze ritka esetek egyike, amikor eltaláljuk, hogy melyiküket hogy hívják. Na és a legkisebb gyerekünk, a három éves JungKook. Imádjuk mind az öt srácot, hiába nem a sajátjaink. Mi így is azoknak tekintjük őket.
-Jól van Kookie, itt van már apa. - Nyugtatom meg a síró csöppséget, aki éppen a földön hasalt, mert megint túl gyorsan rohangált. -Mondtuk már anyával, hogy ne futkározz olyan gyorsan! - Dorgáltam meg, majd nyomtam egy puszit a homlokára. Ölemben a törpével kimentem páromhoz a konyhába, aki ide-oda lépkedve készítette a reggelit.
-Mi történt? - Kérdezte aggódón.
-Megint túl gyorsan futkározott. - Sóhajtottam.
-Ahjj kisfiam! - Mormogta szenvedőn Jin. Leengedtem ölemből a picit, aki persze megint rohant a vakvilágba. Odaléptem szerelmem mellé, és nyomtam egy puszit az arcára.
-Hol van a többi szerencsecsomag? - Érdeklődtem a többi négy fiúnk után.
-YoonGi és NamJoon a szobájukban vannak és zenéznek, JiMin és TaeHyung pedig kint játszanak a kertben. - Mondta, így már mindent értettem. Leültem az asztalhoz, majd vártam, hogy kész legyen a reggeli. Szerencsére ez hamar meg is történt, ezért hangosan elüvöltöttem magam, hogy a gyerekek is meghallják. Rögtön hallatszódott is az összes topogása ahogy rohantak, hiszen olyan volt, mintha egy marhacsorda közeledett volna. A kicsi JungKookie-t az ölembe ültettem, és úgy segítettem neki enni.
-JiMin, ne játszatok a kajával! - Szólt az idősebbik ikerre Jin.
-De anya, ez csak kaja csata. - Válaszolt mosolyogva TaeHyung.
-Nem érdekel. - Mondta határozottan párom. -Az étellel nem játszani kell meg csatázni, hanem meg kell enni! - Oktatta ki az ikreket, akik bár csalódottan, de szótfogadva nevelő anyjuknak enni kezdtek.
-Apa meghallgatod majd az új zenénket? - Nézett rám kíváncsian YoonGi, mire én csak bólogattam. Ügyesek voltak a srácok, éppen emiatt Jin-nel el is határoztuk, hogy zeneiskolába iratjuk majd őket. Úgyis mindketten zenészek szeretnének lenni vagy zeneszerzők, szóval biztos nem lesz ellenükre a dolog. Miután végzett mindenki a reggelivel, a srácok mentek vissza a dolgukra, Jin rendet rakott, én pedig JungKook-ot tisztogattam. Lemostam a maszatos arcát, ami persze nem tetszett neki, dehát nem tudtam vele mit csinálni. Ezután játszanom kellett vele pacisat, mert az volt a kedvence. Egyszóval én négykézlábra térdeltem, ő pedig felmászott a hátamra, és így másztam vele végig a nappalit. Viszont nem tudtam sokáig lovasat játszani, ugyanis Jin megkért, hogy szedjem szét a verekedő ikreket, és hozzam be őket. Kérését teljesítve kimentem a fiúkhoz, majd leállítottam őket.
-Fiúk, elég! - Szóltam rájuk. -Miért verekedtek? - Kérdeztem.
-Nem én kezdtem, hanem Tae! - Védekezett JiMin.
-Ez nem igaz! JiMin ütött meg engem! - Mormogta TaeHyung.
-JiMin, miért ütötted meg az öcsédet? - Néztem rá kíváncsian, egyben dühösen is.
-Véletlen volt. Ki akartam húzni anya kertjéből egy gazt a virágok közül, de nehezen akart kijönni. És mikor végre sikerült, nem vettem észre, hogy TaeHyung mögém jött, ezért véletlenül szembe csaptam. - Mesélte el a történteket JiMin. -Egy csomószor bocsánatot kértem tőle, de ő nem szólt semmit, csak megpofozott. És így összeverekedtünk. - Fejezte be meséjét, aminek cseppet sem örültem. Elbeszélgettem velük kellő apai szigorral, aztán kibékítettem őket, legalábbis próbáltam. A virágok hallatán azonban eszembe jutott, hogy csinálhatnék nekik virágkoszorút. TaeHyung rögtön bele is egyezett, JiMin-nek azonban nem igazán tetszett az ötlet. Megkértem őket, hogy szedjenek nekem virágokat, de ne a kertből, mert akkor Jin nagyon mérges lesz. Hoztak is nekem sok szép virágot, amiket aztán összefűztem, így hamar készen is lettek a koszorúk. Rátettem mindkettejük fejére, utána ők is rátették az enyémre.
-Bocsánat anya, hogy verekedtünk! - Kértek bocsánatot egyszerre, mire szerelmem elmosolyodott.
-Semmi baj, de legközelebb ne forduljon elő! - Figyelmeztette őket. Bólintottak egyet, majd folytatták a játékot. Mikor párom végzett a konyhában, egyből odajött hozzám, és ajkaimra tapadt. Viszonoztam csókját, közben átkaroltam a derekát. -Szeretlek HoSeok! - Suttogta, mikor elváltunk egymástól.
-Én is téged, Jin! - Suttogtam én is, majd nyomtam még egy puszit a szájára. Észre se vettem, de a kicsi JungKook odajött hozzánk, és elkezdte rángatni anyja nadrágját.
-Gyere kicsim, megyünk játszani! - Vette fel Jin a picit az ölébe, aztán mentek is. Én se maradtam a konyhába, mivel meg kellett hallgatnom a két idősebb fiúnk zenéjét. Miközben mentem fel a lépcsőn, rájöttem, hogy nekem így tökéletes az életem, ahogy van. Hiszen van egy szerelmem, aki teljes szívéből szeret, és van öt fiam is, akiket a világ összes kincséért se adnék oda senkinek. Mert ők hatan az én családom, és így vagyunk mi egy nagy család.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése