Örökké szeretni foglak!(JiHope/HopeMin): 1/? Rosszullét

J-Hope Pov.

Mint minden reggel, ez is ugyanúgy kezdődött. A nyári nap sugarai melengették meztelen felsőtestemet, fényessége pedig csukott szemeimet zaklatta. Kénytelen voltam felkelni, ráadásul utána megtudtam, hogy már tíz óra is elmúlt. Szerelemem még édesen szuszogott mellettem, aminek látványán muszáj volt

elmosolyodnom. Imádtam a cuki arcát nézni, miközben édes álmai között kalandozgatott. Gyengéden hajoltam puha ajkaira, ezzel egy édes csókot adva rájuk. Mikor pedig elváltam tőle, egyből ébredezni is kezdett. Kómás tekintettel rám nézett, majd kinyújtotta elzsibbadt végtagjait.
-Jó reggelt álomszuszék! - Kuncogtam.
-Neked is. - Ásított. Miután sikerült felébrednie, lementünk a konyhába reggelizni. Amíg ő leült az asztalhoz, addig én csináltam magunknak egy kis palacsintát. Tudtam hogy imádja, ezért biztos voltam benne, hogy nem lesz ellenére. Gyorsan kikevertem a tésztát, aztán a serpenyőbe olajat öntve, nekiálltam a sütésnek.
-Melyiket kéred előbb? A túrósat, vagy a kakaósat? - Érdeklődtem, de nem néztem rá, mivel nem akartam odaégetni az első darabot.
-Hmm...A túrósat. De miért, mit csinálsz? - Adta meg válaszát, ami után rögtön kíváncsiskodni is kezdett.
-Ezt. - Vigyorogtam, miközben elé raktam a tányért, amiben a túrós ízesítésű édesség volt. A látványra szemei úgy kezdtek el csillogni, mint amikor egy kisgyerek megkapja azt a játékot a szüleitől, amit szeretett volna. Persze tudtam, hogy ez lesz a reakciója, mégis boldogsággal töltött el, hogy én okoztam neki örömöt. Széles mosollyal állt neki az evésnek, míg én folytattam a sütést. Pár perc alatt kisütöttem öt darabot, amit aztán el is pusztítottunk. Viszont mikor már készültem volna mosogatni, hallottam, ahogyan JiMin szitkozódott.
-Hogy az isten verné már meg! - Puffogta.
-Mi az? - Kérdeztem kicsit ijedten.
-Megint vérezni kezdett az orrom, pedig nem is csináltam semmit. - Mormogta. Aggódón felsóhajtottam, és odamentem hozzá. Mostanában túl sűrűn kezd vérezni az orra, ráadásul úgy, hogy tényleg semmit nem is csinál vele. Nem veri be a fejét, nem verekszik, vagy hasonlók. És mégis vérzik neki az orra. De hiába mondogatom neki, hogy menjünk el orvoshoz, megmakacsolja magát.
-Figyelj, JiMin! Szerintem ez már nem normális. Hetente legalább háromszor vagy négyszer vérzik csak úgy az orrod, úgy, hogy hozzá se nyúlsz. Meg kéne nézetned egy orvossal. Ő megtudná mondani, hogy mi bajod van. És ha komoly? - Kezdtem bele aggódó szövegelésembe, ő pedig csak törölgette orrát, amiből elég rendesen folyt a vörös folyadék.
-Nem kell. Majd elmúlik. - Motyogta.
-Én csak jót akarok neked, te is tudod. Mivel szeretlek, és szeretni is foglak. - Tettem egyik kezemet a vállára, kétségbeesetten nézve szemeibe.
-Tudom. Én is szeretlek téged Hopie. - Mosolyodott el, majd egy csókot nyomott ajkaimra. Ugyan nem igazán sikerült meggyőznie arról, hogy minden rendben van vele, de nem akartam tovább faggatni, mert akkor csak összekaptunk volna. Hamar elmostam a koszos tányérokat, utána kiültünk szerelmemmel a nappaliba. Bár még mindig pizsamában voltunk, de nem érdekelt, hiszen nyári szünet volt. Leültünk a puha, kényelmes kanapéra, és beindítottunk egy filmet. Mihelyt leültem a bútorra, párom elfeküdt, így fejét az ölembe tette. A vérzése szerencsére már elállt, ezért aggodalmam is csillapodott. Lemosolyogtam rá, aztán mindketten a filmre kezdtünk koncentrálni. Egyik kezemmel haját birizgáltam, miközben teljesen bele voltam merülve a horrorba, amit a TV-ben játszottak. Nem volt olyan vészes, egészen tűrhető volt. Párszor ugyan megrezzentem, de nem sipítoztam mint egy kislány. Ahogy simogattam JiMin fejét éreztem, hogy túl meleg a feje.
-JiMin, te lázas vagy? - Döbbentem le, ezért meg is álltam minden mozdulatomban. A kérdésemre ő csak bágyadtan felnézett rám, és egyik kezét a homlokára vezette.
-Úgy tűnik...Bár fáradtnak is érzem magam. - Dünnyögte alig érthetően.
-Na szép! Most meg lebetegedsz? - Sóhajtottam. Viszont ezek a jelek még semmik voltak. A következő pillanatban ugyanis észrevettem, hogy bőre itt-ott durván piros. -Jesszusom, mi van veled? - Rémültem meg. Szemeim a kétszeresükre kerekedtek, nem tudtam mi tévő legyek. Óvatosan kiemeltem őt az ölemből, majd indultam volna a lázmérőért, de ő vissza akart tartani.
-Ne! Hopie ne hagyj itt! - Kelt fel azonnal a kanapéról, sajnos azonban megszédült. A szédülés közben eszméletét is elvesztette, ám mielőtt még a földre zuhant volna, elkaptam. Ennyi volt, nem bírtam tovább. Felvettem a karjaimba, és egyenesen a kórházba indultam vele. Nagyon remélem, hogy semmi komolyabb baja nincs! Ez az egész már legalább két vagy három hónapja tart, de eddig még nem vörösödött ki a bőre. Csak a feje fájt, az orra vérzett, és elég magas lázai voltak. Na meg sokat is aludt. Nem tetszik nekem ez az egész, de nem is akarom túlreagálni. Hahh...Remélem az orvos majd kezelésbe veszi, és meggyógyítja nekem.