Titkos szerelem(VMin): 34.rész - Miért?!

JiMin Pov.

Éppen az első szünetem vette kezdetét a hosszú, fárasztó edzésem közben, amikor hirtelen megszólalt a telefonom. Kíváncsian vettem elő a táskámból, és néztem meg, hogy ki kereshet. JungKookie volt az, ami még jobban meglepett. Mit akarhat? Talán otthon felejtettem valamit?
-Igen? - Szóltam bele a készülékbe, amint megnyomtam a zöld gombot.
-JiMin! Baj van! - Mondta sírva, mire bennem megállt az ütő.
-Mi?! Mi történt? - Kérdeztem azonnal, de szerencsétlen annyira sokkolt volt, hogy nem igazán tudott normálisan beszélni.
-Tűz van! TaeHyung elájult. Nem tudom eloltani. Segíts! - Beszélt össze-vissza.
-Hogy mi? Na jó, Kook, nyugodj meg, és beszélj érthetően! - Próbáltam nyugodt maradni, ami többé-kevésbé sikerült.
-Ahhh....TaeHyung sütit akart nekem sütni, de az odaégett, és mikor ki akarta szedni, rosszul csinálta, ezért tűz ütött ki. Nem sikerült eloltania, én pedig nem tudtam neki segíteni. Túl sok a füst, ezért ő már a földön hever eszméletlenül. - Mesélte el az egész történetet, és hangján hallottam, hogy sír.
-Istenem! - Estem kétségbe. -És mentőt vagy tűzoltót már hívtál? - Tettem fel kérdésemet.
-Igen, mert megkért rá. - Szipogta.
-Jó, nyugodj meg! Szólok a többieknek, addig meg fogadj szót a mentőknek meg a tűzoltóknak! Nemsokára ott leszünk mi is. - Mondtam, aztán már bontottuk is a vonalat. Rémülten, a könnyeimmel küszködve hívtam fel Rap Monster-t, aki bár rohadtul nem örült a dolognak, de természetesen segített. Odamentem hozzájuk a próbaterembe, majd együtt indultunk haza. Útközben Nam felhívta az igazgatót és a menedzsert, akik szintén nem repestek az örömtől. Mire hazaértünk, addigra a tüzet sikerült eloltani, és szerelmemet is betolták a mentős kocsiba.
-Maga egy hozzátartozója? - Nézett rám az egyik mentős.
-Igen. A párja vagyok. - Mondtam határozottan, kissé remegő hangon az előtörni készülő sírás miatt. Ebben a pillanatban nem érdekelt, hogy lelepleződök e vagy sem. Csak TaeTae-vel akartam lenni.
-Szálljon be. - Mutatott fejével a kocsiba, nekem pedig nem is kellett több. Szóltam a fiúknak, akik megértettek, ezért beszálltam párom mellé. Láttam rajta, hogy nagyon nincs jól. Arca kissé koszos volt, néhány helyen pedig égési sérülései voltak. Nem bírtam tovább...A látványra könnyeim potyogni kezdtek, és halk zokogásba kezdtem. Egyik kezét megfogtam, nem eresztettem. Mellette akartam lenni. A mentősök meg tudtak állapítani pár dolgot, például, hogy kómában van, illetve hogy az égései sem olyan súlyosak, meg lehet őket gyógyítani. Szerencsére tehát, nem lett túl komoly baja. Viszont azt nem tudták megállapítani, hogy mikor fog felébredni. Egész hamar odaértünk a kórházhoz, ahol azonban nem mehettem be a szobába, ahol kivizsgálták őt. Teljesen kikészülve, folyamatosan hullatva a könnyeimet ültem a szoba előtt, és vártam, hogy mikor nyílik az a rohadt ajtó. Ahjjj...Miért pont Tae? Miért? Remélem minél hamarabb rendbe fog jönni, mert nem akarom őt így látni. Sok ideig kellett várakoznom, minek következtében már szinte a hajamat téptem. Tiszta ideg voltam, aggódtam is, és ki is voltam készülve. Hirtelen megéreztem egy kezet a vállamon, mire felnéztem. Jin volt az, körülötte a fiúkkal, és...A menedzserrel meg az igazgatóval.
-Mondtak már valamit? - Kérdezte az igazgató.
-Nem...Még semmit. - Mondtam halkan, majd újra sírni kezdtem.
-Nem lesz baj. TaeHyung erős fiú, fel fog épülni. - Biztatott NamJoon. Jól esett, amiért vigasztaltak, de ettől függetlenül továbbra is meg voltam ijedve. Nem sokkal később, végre nyílt az ajtó, és kijött rajta az orvos. Bejelentette, hogy szerelmemnek mi a baja, amik szinte ugyan azok, mint amiket a mentősök is mondtak. Ám azt is meg tudták mondani, hogy körülbelül két-három nap, és magához tér. Soknak tartottam ezt az időt, de sajna nem tudtam mit tenni ellene, csupán vártam. Amint beengedtek minket, én voltam az első, aki bement hozzá. Rögtön az ágyához mentem, és ismét sírva, a mellkasára borultam. Pár kezet továbbra is éreztem a hátamon, ahogy simogattak, de akárhogyan is próbáltak nyugtatni, nem sikerült. Mivel azonban a többieknek dolga volt, ezért az igazgató kedvezett nekünk annyival, hogy egy ideig szüneteltetik majd a bandát. Hálásak voltunk érte, bár én akkor lettem volna még hálásabb, ha párom ébren lett volna. Hamarosan az igazgató és a menedzser elmentek, míg a többiek kimentek, engem pedig kettesben hagytak TaeTae-vel. Nem bírtam tovább, remegve, könnyeimet hullajtva hajoltam arcához, és nyomtam ajkaira egy apró csókot. Sokat sírtam, ezért már a fejem is majd' szétrobbant. De eszem ágában se volt elmozdulni párom mellől. Ott ültem mellette, közben egyik kezemmel megfogtam az övét, és összekulcsoltam ujjainkat. Végül pár perccel később, elnyomott az álom is.